Weblog of laszloka

Életünk során rengeteg emberrel találkozunk. Némelyek mély nyomot hagynak bennünk,másokra két perc múlva már nem is emlékszünk. Akik nagyon mély nyomot hagynak bennünk, azok a barátaink. Ha úgy tetszik szinte megosztjuk velük az életünket. Ők a második testvéreink.

Egy kis kitérő...

Példakép bárki lehet. Tökmindegy jót vagy rosszat, de mindenképp példát mutatsz másoknak. Erre a minap döbbentem rá, amikor visszalátogattam a középiskolámba. Rájöttem, hogy nagyon sokan, nemcsak tanárok, hanem diákok is, olyanok akikhez életemben egy szót se szóltam, emlékeznek és felnéznek rám, sőt olyan is akad, aki egyenesen a példaképének tekint. (Ezúton üzenném, hogy ne tedd, nem vagyok példaképnek való :D) Természetesen nekem is voltak, vannak példaképeim. Például olyanok, akik előttem végeztek, és a mai napig úgy gondolom jó példát mutattak, ugyanakkor vannak nálam fiatalabbak is, akikre valamilyen oknál fogva, annak ellenére, hogy idősebb vagyok tisztelem őket azért amit elértek.

Amíg oda jártam (a volt középsulimba) a tanárok néha engem is felhoztak (részben) rossz példaként. Ma már egészen más miatt emlegetnek... "Még ő is meg tudta csinálni az SQL-t!" - mondogatja a mai napig a volt osztályfőnököm a mostani osztályának... Emögött lehet az áll, hogy a tanárok általában a felét se tudták meg annak, hogy mit csináltunk mikor nem néztek oda. Akik tudták, vagy ott voltak velünk, azok persze egészen máshogy emlékeznek. Én vagyok a srác aki "leesett a lépcsőn" (ami persze nem igaz, mert az nem is lépcső volt, hanem valami egészen más... és inkább ki mint le :D), vagy aki állandóan hülye hangokat hallatott a folyosón, mindig a gépteremben ült és azt sem tudta merre van a tanulószoba... Igen, ez mind én voltam. Csináltam dolgokat, amire nem vagyok büszke, olyanokat amik mindig is hiányozni fognak, túl sokat foglalkoztam felesleges dolgokkal és túl keveset maradandókkal. Ezt azok tudják a legjobban, akikkel együtt csináltuk mindezeket. A barátaim.

A barátaim, akikkel együtt követtük el mindazt a sok hülyeséget, amiért igazi élmény volt a középiskola. Azok, akik tényleg meg sem próbáltak lebeszélni, és persze én sem őket. Csak mentünk, és megcsináltuk. Néha lebuktunk, néha nem. Ők mindig emlékeznek majd mindenre amit együtt csináltunk, és bárhová sodor is az élet, mindig számíthatunk majd egymásra.

És persze én sem felejtem el sem a közös, sem az egyénileg kivitelezett missziókat. Azt a szegény feldarabolt, eláztatott angol munkafüzetet, a falra cuppantott vécépumpát, a lapokra szétszedett angol könyvet, amit később szélnek eresztett egyikünk (majd szedhette össze a darabjait mert lebukott), a lépcsős esetet, azt amikor falon át átnéztünk a szomszéd szobába, az esetet a központi zárral pont az érettségi előtt, azt a bizonyos fejmosást a Rozogával, vagy a "LAJOSVÁROS" feliratot azon a bizonyos olaszországi falon...

Amit ebből ki akarok hozni: Jól fontold meg kivel barátkozol, kinek a társaságát keresed, és ha eldöntötted, annyi hülyeséget csinálj velük amennyi csak eszetekbe jut. (persze lehetőleg semmi törvénysértőt, a határokat azért tudni kell) Egyszer van rá lehetőséged, mert ha felnőttél már késő lesz! Nevessetek sokat együtt, mert ők azok, akik emlékezni fognak mindenre. Tanulni meg csak módjával, mert nekünk egy vicces sztorink sincs, ami úgy kezdődik, hogy "Egyik délután leültünk tanulni..." If you know what i mean :)

Most pedig elmesélem hogyan lett két hét meg egy nap, 17 nap a naptár szerint...

Történt ugyanis, hogy el kellett látogassak szeretett fővárosunkba. Úgy döntöttem vonatozni fogok, mert az a leggyorsabb módja a Pestre való feljutásnak. Néztem tehát menetrendet, elmentem a vonathoz, és a feljutással nem is volt semmilyen probléma. A visszajutás már nem volt annyira vidám. A dologhoz azt még tudni kell, hogy nincs még rendes diákigazolványom, csak ideiglenes, amit természetesen nem volt nálam. A kalauz bácsi még sose látott olyat és marhára kíváncsi volt vajon hogyan is nézhet ki egy ideiglenes diák. Közöltem vele, hogy sajnos most nem fog ideiglenes diákot látni, merthogy nincs nálam, ő meg erre nagyon morcos lett, és adott egy papírt egy csúnya nagy számmal rajta, amit nekem ki kellett volna fizetnem mint pótdíjat. DE! Ha 15 napon belül bemutatom az ideiglenes diákot bármelyik jegypénztáruknál, akkor nem kell kifizetnem a 10 ezret, csak 1300-at ami az utólagos "bemutatás" díja. Itt kezdődtek a bonyodalmak. Természetesen nem túlzottan siettem el az utólagos bemutatást, mert nem szokásom sietni a dolgokkal. Hétfőn utaztam, 15 napom volt a bemutatásra, bementem tehát két hét múlva kedden. Az 15 nap akárhogy is számolom. legalábbis felénk annyi szokott lenni. Bementem tehát kedden, a (szerintem) utolsó napon amikor még bemutathattam a diákom, és adtam a papírt, mondván szeretném bemutatni a diákom. A pénztáros néni megnézte a papírt, majd keresett valami speciális nyomtatványt, amit rögtön el is kezdett kitölteni. Aztán egyszer csak megnézte a naptárát. Bár ne tette volna... Nézi, számolgat, megrázza a fejét, újra átszámolja, majd miután harmadszorra is átszámolta, halál komolyan rám néz és így szól: "Már kifutott a határidőből. Ez a 16. nap". Egyszerűen éreztem, hogyha pont határon megyek akkor szívni fogok a határidő miatt. Nem baj legalább tanítok egy kis matekot, gondoltam, tehát valami ilyesmit mondtam: "Két hét meg egy nap az felénk 15 nap. Hétfőn utaztam, azóta eltelt két hét, és most kedd van. Az szerintem 15 nap, nem?" De ő csak erősködött, hogy nem úgy van az. Hát persze, hogy nem. Nyilván azt szerették volna, hogy ki kelljen fizetnem a tízezret. Szóval kifutottam az időből, mert ez már a 16. nap, menjek az ügyfélszolgálatra, verekedjem le velük, hogy ugyan hanyadik nap is van, majd ha rábólintanak menjek vissza és kifizethetem az 1300-at. Azt hittem ez jó hír, gondoltam ott majd megértik a problémámat. Tévedtem. Bementem, végigvártam a sort, majd feltártam a problémámat az ügyintéző számára. Ő is egyből nyúlt a naptárért, hogy megnézze mi is a helyzet. Elkezdi számolni, de csak halkan, szinte magában számol: "Egy, kettő, három, négy, öt... tizenhárom, tizennégy, tizenöt, tizenhat, tizenhét." Mjad ő is megrázza a fejét és újrakezdi: "Egy, kettő, három.......tizenöt, tizenhat, tizenhét." Még vagy kétszer átszámolta és minden alkalommal tizenhetet kapott. Próbáltam ez esetben is hatni rá, hátha az agyában megszólal valami, hogy "basszus az két hét meg egy nap, tehát 15." de nem. Hál' Istennek a másik ügyintézőnél is elfogyott a sor, és megkérdezte a kollégáját, hogy mi a bizonytalanság tárgya. Elmonduk a szitut, majd elővette a naptárát, megszámolta a napokat és láss csodát, csak 15-ig jutott, majd ő is elmondta, hogy az két hete hétfőn volt, ma meg kedd van, az pont 15. Felhívta a pénztárost aki odaküldött, tájékoztatta, hogy kétszer hét meg egy az 15, majd elköszöntünk, én nagyon megköszöntem, hogy aznap reggel bejött dolgozni, majd kifizettem a tartozásom a pénztárnál. Azért a pénztáros néni még szólt, hogy tegyem el a papírt amit adott, és őrizzem meg legalább egy évig, hátha valami probléma lenne az ügyből. Fuck logic!

Ha legközelebb ilyen lesz, már csak azért is az utolsó napon fogok menni, hátha meg tudom tanítani másoknak is, hogy két hét meg egy nap, az nem 17 nap, hanem csak 15.

Üdv ismét!

Az utóbbi időben néhány közeli ismerősömnek/barátomnak volt születésnapja, és néhányuknak írtam egy-egy névre szóló verset. Az első eléggé ad-hoc jelleggel jött, gondoltam kicsit kedvesebb versben felköszönteni valakit, mint csak annyit írni fészbukkon, hogy "Boldog Szülinapot!". Ez kicsit személyesebb. Aztán a másodiknál úgy voltam vele, hogy ha egyet már írtam szülinapra, akkor miért is ne írnék még egyet?. A harmadiknál már külön készültem rá, napokkal előre tudtam, hogy akkor verset fogok írni. Mivel maguk a versek eléggé specifikusak, ezért nem igazán lehet őket "újrahasznosítani", de némelyik azért egész jó lett. Mivel volt igény arra, hogy egyben felrakjam őket, (volt aki szerette volna egyben látni az összeset) ezért úgy gondoltam összedobok egy posztot, amit a verseknek szánok. Lehet elkezdek kicsit többet foglalkozni a versírással, elvégre ez kb. olyan mint papíron rappelni :)

Jöjjön hát időrendben az első vers. Ezt egyik lány barátom kapta, aki egyben az egyik legjobb barátom barátnője. 
Annyit illik még tudni róla, hogy éppen azidőtájt intenzíven tanult repülőt vezetni.

Ha rádjönne a rettenet
Emeld fel a fejedet
Nézzél fel az égre
Arra a szép kékre

Oda mész majd te is
Majd úgy száz év múlva
De addig sok dolog
Rengeteg idő van még hátra

Amíg az az idő eljön szálljál repülőre
A fehér felhők közül tekints le a földre
Lássad a sok szépet, a fákat meg a virágot
Azt adom én neked, s boldog szülinapot kívánok :)

Ez kicsit lehangolóra sikeredett, lehetett volna jobb is.
Aztán jött a következő. Szintén egy jó barátomnak szól, aki egyben volt osztálytársam is és sokat szokott gyúrni. Ja és amúgy nagy melle van, pedig fiú. Legalábbis nagyon remélem ;)

Versemet azon okból irkálom,
Hogy felköszöntsem egyik legjobb barátom.
Kinek melle nagyobb mint egy csajnak,
Az öklétől meg fejjel mész a falnak.

Barátjával minden WC-t teleszarnak,
Egy szippantástól még a döglegyek is meghalnak,
Hát rettegjen az összes WC Egerben,
Mert jön Dániel, s telerakja őket rendesen.

Elkéstem Tesó, bocsáss meg nekem,
Mert 24 órával később írtam az üzenetem.
Komállak, hát egy kis verset költöttem,
De eddig tartott a rímelés. Kész. Vége.
Nincs több. Jövőre is kell még belőle.
Elvégre válság van...

De azért remélem szereztem legalább egy vidám pillanatot NEKED :)

Következik a sorban egy vers, amit egyik nem teljesen szeplőtelen előéletű barátom, vagy inkább csak közeli ismerősöm kapott tőlem. Ettől a verstől fogva már mindegyik előre el volt tervezve.

Születésnapod alkalmából
Írok neked valami szépet,
De mielőtt elkezdeném, hogy leülhess,
Oda tolok neked egy széket.

Üljünk hát le kettesben,
Beszélgessünk egy kicsit,
Mint két jóbarát, vagy inkább csak ismerős,
De azért adj egy pacsit!

Csapjál bele testvér,
Ne sajnáld a csontom,
De vigyázz, mert az én türelmem is
Elfogy majd egy ponton.

De addig is, hogy ne húzzam tovább az idődet,
Felállok, és poharamat kocogtatva szót kérek.
Mondok rólad dolgokat, netán valami szépet,
Rosszat sose mondanék, olyat mond más eleget.

Jó gyerek vagy, tudom én
Bár sokan nem értenek Téged,
De sebaj, Tesó, mi szeretünk,
És csak ez a lényeg :)

Legyen tehát ez a napod,
Boldogabb, mint a többi.
Hiszen ma van a szülinapod,
És ezt meg kell ünnepelni!

Majd kevéssel ezután egy másik barátomnak volt születésnapja. Ő arról híres, hogy képes bárkinek az agyába szálkát beszélni a favicceivel :)

Akik egy kicsit is ismerik azoknak nem kell bemutatni
A srácot aki bárkit bármikor
percek alatt fel tud vidítani.

Nem a normál módszerrel, Ő nem az a vígasztalós fajta,
Inkább faviccben utazik,
és kegyetlen jól nyomja.

Vicceitől néha napján szálka megy az agyamba
Néha nem értem a poént,
néha csak nézek, mint egy bamba.

Szünet nélkül, állandóan szívod le az agyunk
Néha nevetünk ha Téged hallunk,
néha meg csak sírunk.

De Téged így szeretünk, ezért csak arra kérlek,
Hogy ne változz meg sohasem,
hozzon bármit is az élet.

Ha Te nem változol én ezennel megígérem Neked,
Hogy tíz év múlva megint
írok majd neked valami szépet.

Majd jött ez a vers, amit egy igazán jó arc kapott. Tényleg jófej a srác, kicsit talán nagy és hülye, de ez minket sosem zavart :)

Nagy vagy Geri, nagy vagy bizony,
Csupa erő, csupa izom.
De azért, mert egy évvel idősebb vagy mától,
Még nem jelenti azt, hogy okosabbnak látszol.

Kiskorodban azt remélték szép emberke leszel
Tévedtek sajnos... De legalább sokat eszel.
Azt is remélték, hogy majd egyszer nagy tudós leszel,
És el kell ismernem, hogy egész jó úton jársz ezzel

A dolog fele már meg van, szép nagyra nőttél
Nem gondolták volna, mikor még a kiságyba bőgtél.
Ígyhát mitsem sejtve csak nézték ahogy eszel
a nagyra növés érdekében mindent meg(t)eszel

A nagy emberek kedvesek, ezt mindenki tudja
Jósággal van teli a szívük minden apró bugyra
A te szívedben pedig rengetegsok zug van
És nem más, mint a szeretet honol minden zugban

Elmondanám, hogy mi is szeretünk ám téged,
Na nem úgy buzisan, csak barátilag. (De tényleg)
Ezt a verset azok nevében küldöm neked
Akik egy igazán boldog szülinapot kívánnak neked :)

Épp most volt az egyik volt tanáromnak is a születésnapja. Programozást tanított nekünk. Legalábbis próbálkozott vele, de mi nem mindig akartuk. Ő is kapott tőlem egy verset.

Verset írok Tanár Úrnak,
Nem túl nagyot, csak egy kis picit.
Mert túl messze vagyok ahhoz,
Hogy adjak, mondjuk egy tábla csokit.

Tanár Úrtól tanultam egyet s mást az életről,
Arról hogy hogy csináljak programot az éterből.
A nulláról indulva létrehozni valami szépet
Amiben ott van elrejtve sok kis kicsi képlet

Hogyan kell a sok kis függvényt egymásból meghívni,
Hogy a feltételek helyére pontosan mit is kell írni.
Mit írjak be vajon a változóim nevének,
Anélkül, hogy dekódolásukban az agysejtjeim elégnének.

Hát mindezért, amit nekem a Tanár Úr tanított,
Kívánok a Bácsinak Nagyon Boldog Születésnapot!

Egyelőre ennyi. Hamarosan jön még néhány születésnap, valószínűleg némelyikre fogok verselni is. Lehet, hogy valami posztba majd beleszövöm őket, de az is lehet, hogy nem.

Szép napot! :)

Hogy mi a véleményem az egyetemről? Ha össze kéne foglalnom, akkor kb azt mondanám, hogy lehetne ennél rosszabb is. Legutóbbi írásom óta átköltöztem egy másik kollégiumba, ami ugyan arányaiban jóval messzebb van az egyetemtől, ráadásul azt mondják ez rosszabb koli, mint ahonnan jöttem, de úgy döntöttem, hogy a jobb társaság, a több ismerős és a barátibb, otthonosabb légkör miatt átköltözöm. Egyik este ki akartam írni a koli facebook csoportjába, hogy szívesen átköltöznék, de végül úgy döntöttem alszom rá még egyet. Erre másnap reggel egy srác kiírta a csoportba, hogy szívesen helyet cserélne valakivel. Egyből tudtam, hogy ő az én emberem. Rögtön írtam is neki egy üzenetet, és két héten belül az egész átköltözési procedúra lezajlott. Ez a második hetem az új koliban, és így utólag átgondolva életem egyik legjobb döntése volt a költözés. Szeretem ezt a helyet, jófej a szobatársam, van egy csomó ismerős, barátságosabbak az emberek, otthonosabbak a szobák. Ja és jobb a konyha :)

De nem minden alakul úgy, ahogy szeretném. Konkrétan a matek az ami nagyon nem hiányzott az életemből. Legalábbis ennyi matek biztosan nem. Kétféle matekom van, az egyik a kalkulus, a másik a diszkrét matematika névre hallgat, és egyelőre egyikkel se vagyunk jóban. Az infós tárgyakkal semmi gáz, azok mennek frankón, sikerülgetnek a zh-k is, de a matek... Eddig 2 zh-t írtam matekból, és mindkettő bukó, ami elég cinkes. Persze annyira nem, mert lesz pótzh, de azért jobb lett volna, ha elsőre sikerülnek. Igazából az én hibám, csak magamat okolhatom érte, mert nem az agyammal lenne a baj, csak nem foglalkoztam eleget a matekkal, nem tanultam eleget a zh-ra. Ismét rá kell jöjjek, hogy a "nem tanulok semmit, mert úgyis menni fog" hozzáállás itt már sajnos nem működik. A diploma nem olyan, mint az érettségi. Az nem jön tehetségből, ahhoz tanulni kell. Keményen. Igaza volt a gólyatábori csapatvezetőmnek. Nem kell sokat tanulni. Csak heti két órát. De azt a két órát tényleg úgy, mintha az életem múlna rajta, és nem csak a zh előtti héten. Ha ezt az egy szabályt betartom akkor nem lesz gáz. Azt hiszem lassan tényleg ráállok erre, különben lehet, hogy néhány idei tárgyat jövőre is fel kéne vegyek. Azt meg nagyon nem szeretném :)
A másik igen nagy problémám a lustaságon kívül még az, hogy van egy különleges képességem. Bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között, akármilyen testhelyzetben (igen, még állva is), akár nyitott szemmel is képes vagyok elaludni. Ráadásul ezen mutatványomat rekord idő alatt, akár 30 másodpercen belül, helyijáraton állva utazva is képes vagyok végrehajtani. És mikor egy ilyen különleges képesség egy hátborzongatóan unalmas logika előadással párosul, az egy meglehetősen kellemetlen kombináció. Gondolom nem kell tovább ecsetelnem, hogy mi történik ilyenkor :)
De legalább van egy igen jó barátom, aki úgy vágja a dolgokat, mintha Wolverine adamantium pengéit hordaná az agya helyén, és ráadásul van olyan rendes, hogy segít, és elmagyarázza a dolgokat, ha valamit esetleg rajtam kívül álló, igen rejtélyes okokból kifolyólag nem fognék fel.

Rengeteget gondolok a régi sulimra. A régi arcokra, a tanárokra, a kolira, az emberekre, a régi ismerősökre. Be kell valljam, hogy hiányzik. És nem csak a suli, nem csak a barátok. Még néhány tanár is. De a legjobban Eger hiányzik. Ha itt végzek, és az élet is úgy hozza, szeretnék Egerben élni az egyetem után. Hacsak nem megyek el külföldre, amit régebben nagyon akartam, de minél többször gondolok a kiköltözésre, annyiszor kell rájönnöm, hogy szeretem ezt az országot az összes bajával meg minden szarsággal együtt ami manapság történik. Nem akarok politizálni, de tényleg elég nagy szarban van az ország, de én ennek ellenére maradni szeretnék. Ízig-vérig magyarnak érzem magam. Ez a hazám. Itt nőttem fel. Emlékszem, mindig mikor külföldön jártunk bennmaradós hétvégéken (Arany János Tehetséggondozó Program keretein belül), az első néhány napot még nagyon élveztem. Még a második néhányat is. De ahogy teltek a napok... mikor már több mint egy hete külföldön voltunk, akkor mindig elkezdtem érezni az otthon hiányát. És nem feltétlenül konkrétan az otthonom hiányát. Az ország hiányzott. Magyarország. És mivel mindenki tudja, hogy a magyar lányok a legszebbek, ezért lehet, hogy csak akkor mennék ki külföldre, ha már a család tényező is adott, de akkor meg kinek van már kedve olyan messzire költözködni? :D
És bár Debrecen se rossz hely, de ha lehet választani én inkább Egerbe mennék. Csöndes, szép, nyugodt. Pont nekem való. Még lehet, hogy a jövőre vonatkozó óriási terveimről is lemondanék miatta... De ez még a jövő zenéje, majd kialakul.

A Rovio Entertainment tegnap adta ki legújabb játékát Bad Piggies néven. Volt szerencsém kipróbálni a PC-s verziót, és egyből magába szippantott, ezért elhatároztam, hogy írok róla. De mielőtt a tárgyra térnék, jöjjön egy kis történelem...

ROVIO Entertainment Ltd.

A Rovio Entertainment-et 2003-ban alapította három egyetemista eredetileg Relude néven. Megnyertek egy versenyt a King of the Cabbage World-nek nevezett játékukkal, melyet rögtön el is adtak. A játékot végül a Sumea Studios adta ki Mole Wars néven. Ez volt az első valós idejű multiplayer játék a mobil világban. A társaság nevét 2005-ben Rovio-ra, 2011-ben pedig Rovio Entertainment-re változtatták.

A Rovio megalakulása óta szorgalmasan dolgozott kisebb-nagyobb mobil játékokon, de az igazi áttörést az Angry Birds hozta el számukra. Bár a játék alapötlete nem a Rovio-tól származik, mégis a megvalósítása annyira magával ragadó, hogy mára több mint egy milliárd(!) letöltéssel büszkélkedhet, és ezzel minden idők egyik legjobban fogyó játéka lett.

Az Angry Birds nagyban hasonlít a Crush The Castle-re, ami egy flash-alapú játék. Annyi különbség van a két játék között, hogy Crush The Castle-ben különböző méretű és tulajdonságú kövekkel kell várakat/kastélyokat rombolni, kioltva ezzel a lakók életét. Ugyanez az ötlet Angry Birds-ben is, azonban kicsit szelídebbé tették a koncepciót, itt ugyanis nem kövek és kastélylakók/katonák, hanem madarak és disznók között folyik az ádáz küzdelem, valamint a katapult-szerű kioldószerkezet helyett csúzlival oldották meg a kilövést.

Azóta többféle Angry Birds verziót is kiadtak, de újabb folytatás helyett most egy vadiúj és zseniális játékkal szórakoztatnak minket. Ez pedig nem más, mint a Bad Piggies.

Bad Piggies

A játék design tekintetében hasonlít az Angry Brids-re, azonban stílusában és megvalósításában egészen más. A rombolás helyett most az építésen van a hangsúly. A feladatunk olyan "jármű" építése, ami eljuttat egy vagy esetleg több malacot A pontból B-be, mindezt lehetőleg egy bizonyos út bejárásával, és a csillaggal ellátott ládák összegyűjtésével. A feladat elsőre nem tűnik túl bonyolultnak, ám a játék hamar bebizonyítja nekünk, hogy ez nem is olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik.

Az első benyomás

Mikor megláttam a játék kedvcsináló videóját a neten az első reakcióm az volt, hogy ez annyira cuki, hogy nekem is ki kell próbálnom. Erre a zenéje rátett még egy lapáttal. Szépen el lett találva, illik a játék stílusához.

Játékmódok

Indítás után a már megszokott menü fogad minket. Egyszerű, letisztult, egyértelmű.
A játékban jelen pillanatban három játékmód elérhető. Az elsőben olyan feladatokat kapunk, melyeket nagyrészt guruló gépekkel lehet megoldani. Erre különböző építőelemek állnak rendelkezésünkre. Kerekek, fújtatók, ventilátorok, hagyományos, valamint motorral hajtott esernyők, és még sorolhatnám.
A második játékmódban a repülésen van a fő hangsúly. Az első játékmódban használt eszközök nagy része itt is megtalálható, de a sort még kiegészítik héliumos lufikkal, erősebb motorokkal, propellerekkel, valamint szárnyakkal, stb, stb...
Az első két játékmód pályáinak teljesítésekor építőelemeket kapunk, melyeket a harmadik, Sandbox névvel ellátott játékmódban használhatunk fel. A feladatunk hasonló az előző játékmódokhoz, ám az építésben szabad kezet kapunk. A többi módban meghatározott számú és típusú elemeket használhatunk fel, valamint az építésekre meghatározott számú mező áll csak rendelkezésünkre. Itt minden ilyen megkötés megszűnik. Azt építünk amit akarunk, és bár a rendelkezésre álló mezők száma nem végtelen, de bőven elég.
A negyedik játékmód gombján lévő "Coming soon" felirat arra enged következtetni, hogy ezeken kívül lesz még legalább egy játékmód, de ez most még sajnos nem elérhető.

Nosza rajta hát!

Amint kigyönyörködtem magam a menüben, rögvest bele is csaptam a lecsóba. Be kell valljam, hogy nehezemre esett felkelni a játék elől. Magával ragadott, és még olyankor is élveztem, mikor a tákolmányom méterekre a céltól hullott darabokra. Egyszerűen élveztem bármi is történt. A zene zseniális, a feladványok folyamatosan, de nem túl gyorsan nehezednek, a játékos kreativitását és ügyességét pedig a játék a kör végén egy aranyos ujjongó malaccal jutalmazza. Ez így leírva lehet nem jön át, de mikor először láttam percekig csak nevettem rajta.

A jelszó a kreativitáson és a végtelen lehetőségeken van. Ugyanaz a feladvány különböző járművekkel teljesen más utakon haladva is teljesíthető. Ennek ellenére van néhány feladat, ahol csak egy megoldás van. Máshogy is be lehet jutni a célba, de ha nem jövünk rá melyik kombinációra tervezték a pályát, akkor sajnos le kell mondanunk a három csillagról.
Ha már csillagoknál tartunk, a játék elég érdekes szisztémát használ a csillagok adományozására. Például tegyük fel, hogy van egy pálya, ahol egy csillagot kapunk a célbaérésért, egyet azért, ha felszedjük a csillagos ládikót, egyet pedig ha nem törjük össze a masinánkat. Ekkor az is járható út, ha felszedjük a ládát, de összetörjük a gépet. Ezért a kör végén megkapjuk a két csillagot, majd újraindítjuk a szintet, és ügyelve arra, hogy ne törjük össze magunkat, de a láda felszedése nélkül újra végigmegyünk a pályán. Ekkor megmarad a csillagunk amit a ládáért kaptunk, és megkapjuk azt a csillagot is, ami a gép egyben tartásáért jár.

Irányítás, kezelhetőség

A játék tervezésekor kétségtelenül a hordozható eszközökkel való kompatibilitáson és az érintőképernyős kezelés megkönnyítésén volt a hangsúly. A billentyűzetet semmire nem kell használnunk, mindent az egérrel kell megoldanunk. Ez azért PC-n egy kicsit megnehezíti a dolgunkat, mert egérrel annyira nem kényelmes az irányítás. A különböző elemeket a képernyő alján megjelenő gombsorral tudjuk működésre bírni, ami az elején még egérrel is különösebb nehézségek nélkül kivitelezhető, de mikor már bonyolultabb gépek építésére nyílik lehetőségünk (és nem ritka, hogy ötnél több gomb figyel a képernyő aljában), olyankor már adódhatnak problémák. Ez nem sokat vesz el a játékélményből, de velem is többször előfordult, hogy félrekattintottam játék közben.
Ami számítógépen hátrány, az telefonon és táblagépen előny, mert a relatíve nagy gombokat biztosan nem tévesztjük majd el az érintőképernyőn, még akkor se ha igazi lapát kézzel áldott meg minket a Jóisten. A mobil verziót sajnos nem tudtam kipróbálni, mert nincs se érintős telefonom, se táblagépem, de a PC-s verzió mindenképpen jó élmény volt, és biztosra veszem, hogy hosszú távú lakója lesz a merevlemezemnek.

Összegzés

A Rovio ismét megmutatta, hogyan kell jó játékot csinálni, és meggyőződésem hogy ez a játék is népszerű lesz.

Egyértelmű menü, megunhatatlan játékmenet, magával ragadó grafika és stílus, valamint jól eltalált zene jellemzi a játékot. Jó látni, hogy néhány fejlesztő cég még mindig bízik a logikai játékok sikerében. A játék PC-s verziójának kezelésével adódhatnak problémák, lévén elsődlegesen érintőképernyőre tervezték, de nem ez a meghatározó. Tudom ajánlani, egy próbát megér :)

Halihó emberek! Nem vesztem ám el. Élek és virulok, csak nem írtam a blogomra már egy ideje. Főleg azért, mert nem volt sem kedvem sem időm. Most mindkettőből van elég, ígyhát végre nekiültem.

Egyetemista lettem!

Úgy bizony. Rögtön kezdem is azzal, hogy a magyar közoktatás szégyellheti magát, ugyanis sok társamhoz hasonlóan én is azok közé az emberek közé tartozom, akiknek halvány fogalmuk sincs arról, hogyan is kell valójában tanulni, mégis immár mindnyájan egyetemisták vagyunk. Persze nem verstanulásról van szó. Azt csináltam én is, de az egészen más, hiszen egy verset szó szerint be kell magolni, de sajnos a módszer ami verseknél használható, az néhány száz oldalas könyveknél nem igazán célravezető.

Jegyzetek

A sok tanulnivaló tanulása a jegyzetelési képességgel is szorosan összefügg. Akik ismernek, tudják, hogy általában rohadt lassan csinálom a dolgokat, és ez alól az írás sem kivétel. Ezt általános és középiskolai éveim alatt sikerült viszonylag nagy tárolókapacitású rövidtávú memóriával ellensúlyoznom. Mindig volt holtidő, amikor volt időm behozni a lemaradásomat, és mire megint írni kellett, addigra már én is elkészültem az írással, így a következő szekciót ismét egyszerre kezdtem a többiekkel. Majd jött a következő szövegrészlet, majd szünet, és így tovább és így tovább... Ez egyetemen sajnos nem egészen így néz ki. Az előadó általában a folytonosságra törekszik, és nem nagyon vannak szünetek a mondandója között. Ráadásul nem rágja a hallgatók szájába, hogy "most ezt írjátok le gyerekek". Ha leírod leírtad, ha nem akkor nem. Rajtad áll mit írsz le, mire figyelsz oda, mit hogyan rövidítesz, stb. Senkit nem érdekel le tudtad-e írni vagy sem. Azt meg ne hidd, hogy ha elsőre nem tudtad leírni, majd a koliban valakitől elkéred a jegyzetét és bepótolod. Középiskolában is mindig így voltam vele, főleg történelem órán (Istenem, azok a szeretett történelem órák... <3), és nagyon jól tudom, hogy úgyse lesz belőle semmi. Nekem se volt sose töri jegyzetem. (Na jó egyszer. De ez egy hosszú történet...) Itt a dolgokat inkább le szokás fénymásolni. Ezzel két probléma van. Az egyik, hogy pénzbe kerül. Nem egy nagy összeg, de sok kicsi sokra megy ugyebár, és itt nagyon sok kicsi van... A másik, hogy más nem feltétlenül azt tartja fontosnak amit te, esetleg néhány dolgot le sem ír, mert már korábban volt szerencséje megtanulni. Ráadásul valószínűleg teljesen más logika szerint rövidíti a dolgokat, ami súlyos megértési problémákhoz vezethet.

Ígyhát marad a jegyzetelés. Azért egy kis segítséget kapunk az előadóktól is, ugyanis az előadásokon levetített power point dokumentumokat hétről hétre felrakják a netre, és az anyagról jegyzetet is a rendelkezésünkre bocsátanak. Köszönet nekik érte :)

Távol az otthontól

De még milyen távol... Közel 180 kilométerre lakok az egyetemtől. Borzasztóan messze. Az még a kisebbik baj, hogy legjobb esetben is kétszer kell átszállnom és több mint öt órát utazok mire hazaérek, de ráadásul még sokba is kerül. Ennek eredményeképpen nem minden hétvégén járok haza. Ez annyira nem gáz, hiszen eddig is kolis voltam, csak kicsit közelebb, és ott mindenképp haza kellett menni hétvégén. Itt viszont szerencsére bent lehet maradni hétvégén is. A probléma az étkezéssel kezdődik. Úgy döntöttem inkább megtanulok főzni, minthogy annyit fizessek érte amennyit.

LÁNYOK! Ezennel az összes fiú/férfiember nevében mondok nektek köszönetet, amiért önzetlenül és kitartóan időről időre gondoskodtok arról, hogy nekünk legyen mit ennünk. Eddig is nagyra becsültem azokat akik képesek a főzésnek nevezett varázslatot mesteri szinten művelni, és mióta mindezt nekem kell csinálnom ez az érzés csak fokozódott. Nem vagyok egy testes gyerek, és kötve hiszem, hogy sikerül megtartanom a súlyomat, ugyanis akik ismernek, azok azt is tudják, hogy annyit eszek mint egy ló. És mivel így, hogy magamnak kell előállítanom a kajámat nemcsak hogy ritkábban és kevesebbet eszem, de még azt a keveset sem a legtáplálóbb élelmiszerekből. Kevesebb bevétel és ugyanannyi (vagy a tanulással járó agymunka miatt esetleg még több) kiadás még a népmesékben is regressziót eredményez. Tehát vagy az edzést kéne szüneteltetnem, vagy nem tanulni, vagy legalább ugyanannyit, de ideális esetben még többet is kajálni mint azelőtt, lehetőleg ügyelve a minőségre. Jelen pillanatban egyik lehetőség sem túl vonzó számomra, tehát fenntartom az aktuális állapotot még egy hónapig, aztán ha nagyon elfogyok addigra, akkor majd elgondolkozom a megoldáson.

Lonelyness Inc.

Egyik igen jó barátomnak problémái akadtak a kollégiumi felvételi körül, másik barátom pedig alig néhány ponttal csúszott le arról, hogy egy koliba kerüljünk, így most hárman három különböző koliban lakunk, ezért kissé egyedül érzem magam. Persze nem vagyok egyedül, meg kezdek lespanolni az új srácokkal, de még sok az új arc, és időbe telik, mire olyan szintre jut majd a barátságunk mint azokkal, akikkel immáron öt éve együtt laktam és "tanultam". Ráadásul hétvégéken az egész koli szinte teljesen üres. Csak a külföldiek maradnak itt. Meg persze én. És akkor próbáljak meg nem bekockulni. Seems legit.

De legalább nyugodtan tudok tanulni. Hát persze. Legjobb lesz ha megyek is... :)

(A bejegyzés címe az "Így jártam anyátokkal" címet viselő sorozatból ered. Az egyik részben két főszereplő elmegy és megnyalják a szabadság harangját. Jelen pillanatban én is kb. úgy érzem magam, mint aki megnyalta. Csak még nem érzem rendesen az ízét...)

Na szóval. Reggel felkelek, reggeli, WC, ilyenek, zajlik az élet, majd egyszer csak, amint éppen kacsát vágunk a kertben, furcsa zene üti meg a fülünket. Mulatós. De nem is akármilyen. ÉLŐZENE EMBEREK! Olyan szar, hogy rendesen fáj, de segáz, majd biztos abbahagyják. Aha. Aszittem. Ez volt 11 óra körül. Rá két órára megáll a ház előtt egy fehér autó, közepén reteknagy kék csíkkal, benne fényvisszaverő felirat: "RENDŐRSÉG". Két ismeretlen eredetű, egyenruhás, rendőrnek látszó bácsi kiszáll, beszélnek valamit, zene elhallgat, szomszédok fellélegeznek, két bácsi elismerően bólint, majd visszaülnek autójukba, és elmennek. Ha eddig tartott volna a dolog, akkor nem lenne történet...
Mikor már tényleg kezdtük azt hinni, hogy csendben élvezhetjük a húsvét vasárnapot, akkor megint rákezdtek. Fasza. Délután háromra már tényleg nem bírtam tovább, és kimentem levideózni a dolgot. Majd kicsit később megint. Mit hoz a sors, négy óra után valamivel, megint jött a két bácsi. Valaki megint hívta őket. Két bácsi kiszáll, ejnye-bejnye, zene elhallgat, két bácsi visszaszáll, és "elbújnak" az utcánkban. Várnak néhány percet, zene megint megszólal. Két bácsi vissza, irgum-burgum, mea culpa, oké nem lesz több ilyen biztos úr. Ekkor végleg elmennek. Zene még nincs vagy öt percig. Aztán megint lesz, de még csak halkan. Nem telt bele tíz perc, és már ugyanazok az állapotok uralkodtak, mint az egyenruhás bácsik előtt. Ennyit a rendőrség tekintélyéről :p
Most tíz óra van, és bár hihetetlen, de teljes csönd honol a környéken. Ideje volt már...
Itt vannak a videók :)

https://www.youtube.com/watch?v=bQelAvFhky0
https://www.youtube.com/watch?v=I_SS8GLERdE
https://www.youtube.com/watch?v=tVdQnJIi3e8

Skullcandy Ink'd

Folytatást ígértem, és mivel megjött a füles, úgy folytatom, hogy leírom a véleményem róla.

Az Ink'd az alsó kategóriás fülesek közé tartozik, így ennek megfelelően próbálom értékelni. Persze egy 120 ezerbe kerülő Sennheiserhez képest ez kb. a szemét kategória, de hétköznapi zenehallgatásra buszon, séta vagy edzés közben ez is tökéletesen megteszi.

Csomagolás:

A fülest egy kézzel viszonylag nehezen nyitható műanyagba csomagolták. Ugyan ki tudtam nyitni szabad kézzel, de nem sok maradt meg épen a csomagolásból. Ráadásul három pár szilikon tappanccsal kéne jönnie, ennek ellenére csak kettőt találtam a csomagban, és nem én vagyok az egyetlen. Az alapból rajta lévő medium méretű tappancs mérete tökéletesen illik a fülembe, ezért nem haragszom annyira. Jött még vele egy small pár is. Mellesleg az átlag füleseket is medium méretűvel szerelik fel, szóval az átlagember fülébe tökéletesen beleillik.

A füles maga:

A füles csatlakozója egy 3.5mm-es aranyozott, szabványos jack dugasz, mely egy 1.3 méter hosszú (színes) kábelben folytatódik, majd egy "agybadugós"(=a füles maga közvetlenül a hallójáratba helyezhető) házba szerelt 11mm átmérőjű hangszóróban végződik. A ház fémes hatású műanyagból készült, színes műanyag berakásokkal. A gyártó logója a füles egészén összesen 9 helyen van feltüntetve :) A kábel kicsit hosszabb, mint az átlag, talán azért, hogy számítógép előtt ülve is kényelmesen hallgatható legyen. A jobb és bal oldal jelzése kicsit el van dugva, a kb. 1mm-es betűket nehéz észrevenni, ennek ellenére a füles drótozásából kifolyólag még sötétben is kikövetkeztethető a jobb és a bal oldal. A kábelen nincs csipesz, ám mivel nem tapad a ruha közé, erre nincs is szükség. Megfelelően merev, beletelik egy kis időbe, mire a gyári hajtás nyomaitól megszabadítjuk. Még jó ideig kicsit hullámos marad.

Használat:

A füles szilikon talpai meglepően jól zárnak. Zajszűrő késességük még akkor is figyelemre méltó, mikor nem szól zene a fülesben. Mikor már zene is megy benne, a külvilág szinte megszűnik létezni. Mosogatás közben hirtelen csend lesz, a kezedben lévő konyhai robotgép zaja megszűnik létezni, modernebb típusú buszokon csak a zenét hallod, a motorzajt nem.
A füles szabályosan beleszoppantja magát a hallójáratba, és egészen addig ott is marad, amíg ki nem vesszük. Nem csúszik ki, ám séta, futás, edzés közben ajánlatos felfelé néző állásban használni, és a kábelt fül mögött vezetni, mert így nem a vákuum húzza vissza a helyére, hanem alapból sem lesz kedve kiesni.
A konstrukció meglepően könnyű, szinte nem is érezni, hogy fülünkben van a fülhallgató.

Hangminőség:

Mint minden fülesnél, ennél is a legfontosabb dolog a hangzás. Azt kell mondjam, hogy elégedett vagyok az Ink'd teljesítményével hangzás terén.
A térhangzás valami hihetetlen. Mikor megszólalt ez a szám, kajakra hátrafordultam, mert megijedtem a vonat hangjától. És ez nem vicc :D
A mély tartományokban egyszerűen hihetetlen dolgokat művel a kis füles. Mindig pont annyi basszust ad, amennyire szükség van. Mikor kell, szinte a gyomromban érzem a basszust, mikor viszont nem, akkor a füles kulturálódik, visszafogja magát, de akármennyi mélyet is ad, ezzel soha nem nyomja el a többi tartományt. (Azért Uffie Pop the glock-jában majdnem sok, de még pont a határon van.)
A közép tartományokban átlagos hangzást kapunk, az énekhangok teljes értékűek, nem nyomja el őket semmi. 
A magas tartományokban azonban akadnak problémák. Főleg 3-4 kilohertz környékén. A füles ezekből hajlamos kicsit többet adni a kelleténél, ezáltal a hangzás néha élessé, hideggé válik. Ennek ellenére a néhány társánál előforduló szinte fizikai fájdalmat okozó visítást nem produkálja, de ez mitsem változtat azon, hogy itt kicsit túl sokat kapunk. Ez a hatás equalizerrel közel teljes egészében korrigálható, de vannak akik nem szeretnek a hangszínszabályzóval bajlódni.
OFF: A minap olvastam egy értékelést (szintén fülhallgató volt az alanya), amiben azért lett lepontozva egy füles, mert néhány tartomány nem jól szólt, de az equalizerrel tökéletesen korrigálható volt. Az értékelés írója azt írta, hogy ugyan a hangszínszabályzóval teljesen jó lett a hangzás, de ő az olyan füleseket szereti, amikhez nem kell állítgatni a hangszínt, és ezért nem ajánlja a fülest. Tegyük fel van egy koncert, és valamiért nem szól elég jól a hangfal. Szereljenek fel másik hangfalat, hátha azzal jobb lesz? Vegyek másik fülest, csak mert nem akarok hozzányúlni a hangszínszabályzóhoz? Kicsit abszurd, nem? A hangszínszabályzó azért van, hogy használjuk. Ennyi.

Műfajok szerinti bontás:

Itt azért hagy kivetnivalót a füles... (a lista még nem végleges, bővítés alatt áll...)
(Az értékeléshez a fülest hangszínszabályzó NÉLKÜL hallgattam, számítógépről. Hangszínszabályzóval az alant felsorolt problémák kiküszöbölhetőek. A rock ez alól kivétel. Azon sajnos nem lehet eleget javítani.)

FIGYELEM! Ez a füles megköveteli, hogy minőségi zenét hallgasson rajta tulajdonosa, mert az szól igazán jól. Ahogy romlik a zene minősége, úgy romlik az élmény is. És jó minőség alatt nem feltétlenül csak 320kb/sec-es .mp3 fájlokat értek, mert loosless audióval szól igazán jól az Ink'd.

Rock: Fáj kimondani, de ha a rock az egyik kedvenc műfajod, akkor semmiképp ne ezt a fülest válaszd. Sajnos a rockban nagyon sok az olyan tartomány, ami ezen a fülesen hallgatva zavaró, és nem lehet teljesen kiszűrni. Ha rocker vagy, ezt a fülest sajnos nem neked találták ki.

Country: Bármi, ami akusztikus, kifejezetten jól szól a fülesen. Igaz ez a country zenére, gitárra, vagy Josh Turner hangjára. Negatívumként talán csak annyit, hogy a régebbi felvételeken kicsit zavaró lehet az alapzaj.

Klasszikusok: Vivaldi ezen is gyönyörű, de modernebb művek is szépen szólnak rajta.

Pop: Az alkalmanként zavaróan éles magas tartományok itt is megteszik a hatásukat némely előadó esetében. Magas női énekhang kicsit fáj a fülnek. Pl. Ke$ha.

Hip-hop: A hip-hop műfajában is minden igényt kielégít az Ink'd. Itt nem igazán fordul elő, hogy sok lenne a magas, de azért Eminem hangja néha kicsit élesebben szól a kelleténél. A tíz évnél régebbi számokkal sincsenek problémák. A mély tökéletes, a szövegek érthetőek.

Dubstep: Amit itt művel a füles, az valami hihetetlen, hangszínszabály nélkül azonban itt is előfordulnak éles hangok. Kétségtelen, hogy a fülest elsősorban számítógéppel előállított/torzított hangokhoz tervezték. Minden, ami elektromos, az kitűnően szól rajta. Olyan mélyet ad, hogy némelyik számtól szabályosan megijedtem, mikor először hallgattam. Netes körökben ezt az érzés úgy hívják, hogy eargasm.

Minimal: Mivel ez is főként a számítógéppel előállított kategóriába tartozik, nem pazarolnék rá túl sok karaktert. Jól szól. Szabályosan érezni, ahogy a basszus hanghullámok hozzápréselődnek a dobhártyához.

Összegzés:

Az Ink'd számomra kellemes meglepetés. Kategóriájában ez az egyik legjobb (ha nem a legjobb) füles, és éppen csak egy kicsi hiányzik ahhoz, hogy a középkategóriát is megszorongassa. Ár érték aránya kitűnő, nem szenved kategóriájának gyermekbetegségeitől, viselete kényelmes, jól néz ki, és élvezetes hallgatni, főleg ha egy kicsit visszaveszünk a 3khz körüli tartományban. Ennek ellenére rock hallgatására nem alkalmas, és egy pár tappancsot "kifelejtettek" a csomagolásából. Objektivitásra való törekvésem megköveteli, hogy ezek miatt  tízből nyolc pontot kapjon, de szívem szerint kilencet adnék neki, egyrészt mert csak 1-2 rock számot hallgatok, és mert úgyse lesz szükségem a legnagyobb tappancsra.

Végeredmény: 6/10

Merem ajánlani mindenkinek, aki nem hallgat sok rock-ot, a jó minőségű zenéket részesíti előnyben, és nincs tizensokezer forintja, hogy egy kategóriával jobb fülest vegyen.

Sajnos a füles három hónap után megadta magát, bármennyire is vigyáztam rá (pedig elhihetitek nagyon vigyáztam rá), szóval sajnos az időtállóságával akadnak problémák. NEM AJÁNLOM, mert nagyon hamar tönkremegy. Vegyetek más fülest. Bár azok valószínűleg nem szólnak ilyen jól, de biztosan tovább bírják a kis Ink'd-nél.

További szép napot! :)

A mai egy eléggé rendhagyó poszt. Egyrészt eredetileg papírra íródott, de ez még nem is annyira furcsa, lévén a papír, számtalan másodlagos funkciója mellett (pl. repülő, hajó, tomahawk hajtogatása. Utóbbiról kicsit lejjebb olvashat a Tisztelt Olvasó.) lényegében arra lett kitalálva, hogy írjanak rá. Az érdekesség ott kezdődik, hogy papírra írom a posztot néhány régi gyertya és a kandalló fényénél, ugyanis délután 5 óra körül a viharos szél miatt a fél utcában elment az áram. Természetesen a mi felünkben :)

Néhány szó a tomahawkról.

A tomahawk a Metropol című újság maradványainak1 különleges "összehajtási" módja, melyet egy helyesen végrehajtott karlendítéssel nagy sebességű, erős csattanó, majd szitkozódó hangban végződő helyváltoztatásra lehet kényszeríteni. (Röviden hozzávágni egy arra érdemes osztálytárshoz :p) A dobás során kötelező jelleggel ügyelni kell arra, hogy a becsapódás lehetőleg az áldozat fején, esetleg nyakának bizonyos (érzékeny) részein menjen végbe, továbbá az is fontos, hogy az akció tanóra közben történjen, és minél nagyobb mértékben megzavarja annak menetét. Ha az órát tartó tanár látja is az esetet, az jelentős mennyiségű plusz pontot jelent az elkövető javára, a tanár reakciójának függvényében. Ezen pontok fordítottan arányosak az érettségin elért pontok várható összértékével (több pont -> rosszabb érettségi), mert vajon ki tud a legjobban megszívatni az érettségin? Hát persze, hogy a tanárod, akinek nap mint nap nyúztad az idegeit a hülyeségeiddel ;)

megj.: Lehet még mozsárágyút is hajtogatni, de azt most nem írom le. Majd legközelebb :)

1.) Maradvány alatt az újság azon részét értjük, ami nem rejtvény és nem sudoku. Az imént említett értékes részektől az újságot gyorsan megszabadítjuk, és máris teljes értékű tomahawk hajtogatható belőle.

Az idő jelen pillanatban 20 óra 57 perc, és lévén szombat este van, nem igazán hiszem, hogy a holnap reggeli óráknál hamarabb áramhoz jutunk. A dolog pikantériája, hogy az utcában lévő négy lámpaoszlop közül a hozzánk legközelebb esőig még tuti eljut az áram, mert világít rajta a lámpa... Még szerencse, hogy feltöltöttem a telefonomat, mert így legalább zenét tudok hallgatni. Ennek ellenére, bár az egyik szemem nevet, a másik mégis sír...

Prágában jártunk nemrég. A kiruccanás alatt, hogy, hogy nem, sikerült saját kezűleg tönkretenni közel két éves, kissé megviselt, ámde tökéletesen működő fülesemet. Ennek okán az eset után néhány nappal rendeltem egy
újat az interneten. Eddig minden szép és jó, de ha minden simán menne, akkor túl egyszerű lenne az élet. Lévén csóró gyerek vagyok, ami így nem egészen igaz, nem igazán volt affinitásom 3500 forintot kicsengetni a szállításért, ígyhát a "gazdaságos szállítás" opciót választottam. Papíron ez azt jelentette, hogy 10 munkanapon belül a vadiúj fülesem fogja szaggatni a dobhártyámat, de sajnos kiderült, hogy szar van a palacsintában.
A tíz nap letelt, most itt ülök a félhomályban egy kereken 99 forintos fülhallgatóval a fülemben, és azon agyalok, hogy mégis milyen megfontolásból bízza rá egy multinacionális cég a szállítást egy olyan szállítóra, aki képtelen időben megbirkózni a feladattal.
A százforintos füles minőségéről csak annyit, hogy az általa élvezhető zenék száma erősen korlátozott, és gyakorlatilag kimerül a 10 évnél régebbi rap számokban. Próbáltam újabb zenékkel, rockkal, de nem jártam sikerrel. A gitárszólóból macskanyúzás lett, azt meg, hogy csóri füles mit szólt a dubstephez, inkább nem részletezném. És még viszket is tőle a fülem...
(Status report: Nem lett igazam. Időközben visszajött az áram, de most már így fejezem be az írást, mert biztos hihetetlen, de nagyon élvezem. Kicsit retrós xD)

Visszatérve a füles problémához, I did some research on the internet, regarding the problem of delayed delivery. (Ezt nem hagyhattam ki. Angolul sokkal jobban hangzik) Szóval kicsit kutattam a neten, és két dologra is fény derült; Egyrészt nem én vagyok az egyetlen, akinek problémái akadtak a szállítással, másrészt pedig fel lettem homályosítva, hogy a DHL Global Mail a gyakorlatban tulajdonképpen átadja a csomagot a Postának, ráadásul nem is ajánlott küldeményként, hanem csak mint egy sima levelet, amiért a Posta semmilyen felelősséget nem vállal. Szóval még az is simán előfordulhat, hogy mire letelik a 4 nap türelmi idő, és reklamálhatok az ügyfélszolgálaton, addigra valaki már rég megvette a várva várt fülesemet a lengyelpiacon. Fasza. És az egészben az a gáz, hogy a webáruház még korrekt is volt, mert kifizettem a cuccot és még aznap át is adták a csomagot a szállítónak. Csak a szállító cégre haragszom kicsit.

Egy dolog azért furcsa. Rendeltem már más webáruházakból is, és a kis nevenincs senki cégeknél rendelt csomagokat futár hozza három munkanapon belül, ezek meg, multicég létük ellenére háromezret kérnek ugyanezért. Nem furcsa ez egy kicsit??

To be continued...

...avagy ausztrál "bölcsek" találkozása a spártaiakkal

Nem tudom mi van a világgal, de folyamatosan olyan dolgok történnek, amik rendkívüli módon kicsapják nálam a biztosítékot. Mint például a születés utáni abortusz problémája. Leírom még egyszer, hogy mindenki felfogja:
Születés UTÁNI abortusz! Na álljunk meg egy szóra! Már alapból magát az abortuszt is ellenzem. Az a véleményem, hogy az embrió, majd később magzat, és a csecsemő is ember. Mindegy, az abortuszt
legalizálták, lelkük rajta, én senkinek nem hagynám, hogy ilyet tegyen, ha meg orvos lennék csak simán nem hajtanám végre, de ennek ellenére bizonyos esetekben, bár nem helyeslem, de szükség lehet rá. (Ha például az anya életét közvetlenül veszélyezteti a magzat, akkor jogosnak tartom, hogy a szülők dönthessenek a gyermek sorsáról.) Erre jön két idióta, akik azért, mert van(?) egy doktori címük istennek képzelik magukat, és úgy gondolják joguk van eldönteni, mikortól számít valaki élő személynek. Véleményük szerint, amíg nem alakul ki az énképe az újszülöttnek, addig nem tekinthető személynek, tehát nyugodtan születés utáni abortusznak vethetik alá, vagyis gyakorlatilag megölhetik, ezzel csecsemőgyilkosságot hajtva végre. Ja, és mindezt büntetlenül. Fasza.

"Mind a magzat, mind az újszülött csak potenciális személyek
így az, hogy mindkettőből ember válik erkölcsileg irreleváns"

- hetek.hu

Ez kicsit a spártaiakra hajaz, nem? Egymás között mi is szoktunk olyanokkal viccelődni, hogy "Taigetosz-pozitív", meg hogy: "Ha Spártába születtél volna, tuti legurítottak volna a hegyoldalról". Ez poénnak még elmegy, de az ilyen és ehhez hasonló dolgok már kicsit "kimentek a divatból", nem? Úgy kb. 2500 évvel ezelőtt. Mi vagyunk a modernek, meg a civilizáltak, és ilyen hülyeségeket talál ki két értelmiséginek nevezett személy. És még szomorúbb, hogy a Journal Of Medical Ethics (a lap amiben az eredeti cikk megjelent) szerkesztője még be is védte őket. A szerzőket több kritika és halálos fenyegetés is érte. Szerintük a fenyegetők „olyan fanatikusok, akik ellenállnak a liberális társadalom fontos értékeinek". Sőt, még ők vannak felháborodva azon, hogy milyen hulladék a társadalom: „Ahelyett, hogy érvelnének, el akarnak hallgattatni, extrém esetben megölni saját erkölcsi meggyőződésük miatt. Nem ez az a fajta társadalom, amilyenben élnünk kellene." Tehát azért mert felháborodtunk, (ki jobban, ki kevésbé) még mi vagyunk a szarok.

Nem vagyok agresszív típus, de ilyenkor még nekem is támadnak humánusnak a legkevésbé sem nevezhető gondolataim. Legalább letörölték az archívumukból az eredeti cikket...

Amikor a diáknak több esze van...

 
Következő dolog, ami kicsapta a biztosítékot. Volt ez az iskolai mészárlás Franciaországban. Ez már alapból szomorú. A csávót ugye lelőtték a mesterlövészek. Eddig semmi különös. Ami igazán felk*rta az agyamat, az az, hogy egy francia tanár az osztályában egy perces néma csendet rendelt el a diákjainak, és itt jön a csattanó: nem az áldozatok emlékére, hanem a gyilkos emlékére. WHAT THE FUCK IS WRONG WITH PEOPLE NOWADAYS?? Menjen már a tudodhova. Ez kajak nem normális. Akkor is így gondolkodna, ha az ő gyerekét is lelőtte volna az az elmebeteg? Az iskola igazgatójának lányát hidegvérrel háromszor fejbe lőtte. EGY NYOLC ÉVES KISLÁNYT! A lehető legaljasabb, legszánalmasabb dolog egy gyereket megölni. A másik idióta meg ezt gyászolja? Fasza.

De az azért biztató, hogy a tanárt azonnali hatállyal felfüggesztették, a diákok egy része meg kivonult az osztályból. Az ilyen embernek örökre meg kéne tiltani, hogy valaha is tanító szándékkal gyerekhez szólhasson. Erről ennyit.

Források: Hetek.hu, Echurch Blog, LiveLeak.com, Theblaze.com

Az udvariasság a női nem iránt érzett tisztelet
tettekben való megnyilvánulása.

Nem olyan régen írtam az udvariasságról, most kicsit továbbgondoltam a témát. Mivel közeleg a nőnap, úgy döntöttem leírom a véleményem egy kicsit a mai világról, és hogy a Nők helyzete (szerintem) manapság miért olyan, amilyen.

A Nő

Szerény véleményem szerint a Nők a legszebb teremtmények a földön. Azért ismerjük el, hogy volt ízlése Ádám apánknak anno. Én például kifejezetten örülök, hogy nem szeretett bele...mondjuk egy zsiráfba. Kicsit furcsa lenne a világ manapság. Így meg, hogy csak egy oldalbordába került, még külön jó is a dolog :)
Azt mondják, hogy a Nők a gyengébbik nem. Háát... nem tudom egyet értsek-e ezzel, vagy sem. Az biztos, hogy én személy szerint semmi pénzért nem cserélnék velük. Egy csomó időt elvesz a hosszú haj tisztán tartása, beállítása, sminkelés, öltözködés... Egy Nőtől elvárják, hogy mindig ápolt és szép legyen, jól álljon rajta a ruha, stb.... Nekünk férfiaknak meg: borotválkozunk, felöltözünk, és máris útra készek vagyunk. Senkit nem érdekel, ha kócos a hajunk, vagy gyűrött a ruhánk.
Másrészről pedig, nem tudom hány férfi bírna mondjuk egy gyereket megszülni. Én még sose szültem, de a beszámolókból ítélve nem egy leányálom... Minden tiszteletem a többgyermekes Anyáké. Persze meg tudom érteni miért vállalják be a következő gyereket, meg az azutánit, stb... Az unokahúgom pl. most múlt két éves, de meg kell zabálni olyan aranyos. És már trollkodik a maga módján :D A nagyanyja a minap azt mondta neki, hogy: "Mondj nekem egy mondókááát! Lécci!!", mire a gyerek: "Mondóka, mondóka, mondóka..."
Jó gyerek lesz belőle :D Családban marad, az biztos :)
Azt viszont nem értem, hogy miért akarják a férfiak minden áron megérteni a Nőket. Ha értenénk Őket, nem lenne olyan izgalmas. Én is kezdem tapasztalni, hogy néha jó lenne tudni, mi jár a fejükben, vagy hogy mit értenek bizonyos dolgok alatt... De ez így jó. Miért is mondják, hogy unalmasak a férfiak? Mert ha tetszik, ha nem, nagyon egyszerű logikánk van. Könnyű minket megérteni. Ezért tudják a Nők egy idő után, még azt is, hogy mire fogunk gondolni két perc múlva. De ez is így van jól. Be kell látnunk, hogy dögunalmasak vagyunk, de a Nők még ilyen unalmasnak is képesek minket szeretni. (Hála Istennek. Különben már kihaltunk volna.) Fordított esetben viszont nem működne. Ha egy férfi valaha teljesen megértene egy Nőt, azzal együtt meg is unná. Tehát, hogy ne legyen alkalmunk megunni Őket, mindig tartogatnak valami meglepetést a számunkra. ÉN SZERETEM a meglepetéseket :)
 

A probléma.

Nos tehát. Ez eddig mind szép és jó. De van néhány probléma manapság. És a legnagyobb ezen problémák közül véleményem szerint az, hogy rengeteg férfi úgy tekint a Nőkre, mintha használati tárgyak lennének. Mintha csak egy célja lenne a létezésüknek, és ezt az egy célt most inkább nem boncolgatnám...
Kb. mintha egy autóról lenne szó, vagy egy serlegről, amit kirakhatnak a vitrinbe, és mutogathatják, hogy: "Igen. Ő az enyém. Felszedtem és most úgy tartom, mint egy virágot szokás." A virágokban az a jó, hogy csak locsolni kell őket. Meg néha átültetni új földbe, ha a régi "kifáradt". Az emberi kapcsolatok nem így működnek. Ha tetszik, ha nem, egy nőnek több kell, mint locsolás.
Következő dolog. Kicsit kiakaszt, mikor olyanok, akiknek barátnőjük van, és ráadásul azt állítják, hogy még szeretik is a szóban forgó lányt, úgy megbámulnak más lányokat az utcán, mintha fizetést kapnának érte. "Hűséget fogadtam, nem vakságot", vagy: "Férfi vagyok, ilyen a természetem", mondják mindig, de bakker ez nem így működik! Lehet, hogy kicsit régimódi vagyok, de ezt nagyon nem így kéne. Sőt! Sehogy nem kéne. A szeretet alapja a tisztelet. És ha az ember szeret valakit, akkor azt megtiszteli legalább annyival, hogy nem bámul meg más lányokat az utcán. Szerintem. Egy kapcsolatban véleményem szerint egy szabály van, és az így hangzik: 
Soha ne tégy olyat, amit nem tennél, ha tudnád, hogy a barátnőd látja mit csinálsz.
Mit szólna a barátnőd, ha megbámulnál egy másik lányt az utcán, és netán még szóvá is tennéd, milyen jó segge van? Biztos repesne az örömtől, igaz?

A probléma gyökere.

Hogy honnan indul ez ki? A válasz nagyon egyszerű. Pornó. A pornográfia a létező leggusztustalanabb dolog, amit ember valaha kitalált. Szívből gratulálok Hugh Hefnernek azért, amiért 1953-ban elindította a pornográfia megállíthatatlan lavináját. Persze azelőtt is voltak problémák, de amióta igazán beindult a pornóipar, a helyzet csak rosszabbodott. Mert miről szólnak a pornográf tartalmak? Háát hooogynee... A női test szépsége, meg az élet rendje, meg természetes dolog. Persze. A női test szép, a szex természetes. Isten is azt mondta Ádámnak: "Szaporodjatok és sokasodjatok!" DE BAKKER NE KAMERÁK ELŐTT MÁR! Pont az "olyan" filmekben tekintik csak és kizárólag használati tárgynak, eszköznek a nőket. Mintha autók lennének. Csak elviszik őket egy körre, aztán miisanevedbocs... Mekkora király, nem?? És még azon csodálkoznak a Nők, hogy semmi megbecsülést nem kapnak a férfiaktól. Hát nem is csodálom, azok után, amiket némelyek néznek nap mint nap.  (Akinek nem inge...)
A dolgok másik fele, hogy a Nők egy része ehhez még asszisztál is, és inkább olyanná próbál válni, amilyeneket "azokban" a filmekben látni, csak azért, hogy jobban bejöjjön a pasiknak, ahelyett, hogy a régi értékekhez ragaszkodnának. Aki képes azért Barbit játszani, hogy utána forduljanak az utcán, az meg is érdemli, hogy csak azért szeressék, amit mutatni tud. Plasztikpicsák FTW.
Még elkeserítőbb dolog, hogy nem ritka a lányok körében olyan sem, aki már az általános iskolás évei alatt elveszti a szüzességét. Ez már igen! Azért ez valamit elárul a társadalom romlottságáról, nemde? Hol vannak már azok az idők, amikor szüzen házasodtak az emberek... Érdekes módon kevesebb volt a válás. Erre vissza lehet azzal vágni, hogy: "Akkor még más idők jártak". Persze. Rég volt, ez tény, de furcsamód két szülő volt minden családban. Ki érti??
Ráadásul a férfiak is rosszul vannak bekötve. Úgy mennek az utcán, mint kiéhezett oroszlánok és folyamatosan azt figyelik, hogy melyik nőstényre vethetik rá magukat. "Eee de jó segge vaaan", vagy: "Cicamicaa! Elvinnélek egy körre!", és hasonlók. "Őt még akár el is tudnám képzelni, mint a barátnőmet" Ez most komoly??
BUTÁK VAGYTOK! Ez nem így működik. A párok már első nap benne vannak egymás szájában, egy óra múlva kirakják facebook-ra is, hogy kapcsolatban vannak, aztán egy hét múlva elmúlik a formás fenék varázsa, és néznek mindketten, hogy: "Na most mi van", mint Jani a moziba. Mekkora király... Annyira nehéz dolog türelmesnek lenni? Hova siettek? Van elég időtök, nem? Két hét alatt már az ágyon is túl vannak, még egy hét és szakítanak, mert megunták egymást, utána meg azon siránkoznak, hogy megint nem jött össze. Pfff... Ki érti??
Aztán, mintha mise történt volna, kezdik az egészet elölről, ugyanezzel a módszerrel. Mondanám ilyenkor, hogy okos ember más kárán tanul, kevésbé okos a sajátján, a teljesen hülye meg a sajátján se. Ha valakinek egy idő után nem esik le, hogy ez így nem jó, az magára vessen.
Lehet, hogy még sose voltál szerelmes, de hidd el, eljön majd a pillanat, mikor meglátsz valakit, és nem az lesz, hogy " Őt még akár el is tudnám képzelni...", hanem valami olyasmi, hogy: "Senki mást nem tudok elképzelni..." Csak várni kell türelmesen. Ez a titok. Én is ezt teszem. Várok. Aztán vagy összejön, vagy nem. (Forever Alone? xD)

Mindig mindenki azt szidja, ami van,
és az kell neki, ami nincs.

...mint a bokrot

Az utóbbi időben egyre jobban böki a csőrömet valami. Mégpedig az, hogy állandóan azt hallom a kolisoktól (tisztelet a kivételnek), hogy szar a kaja. Ez a divat mostanában? Szidjuk a menzát, hátha jobb lesz? Sok menzán ettem már életem során, és az a kaja amit itt kapunk simán veri mindet, amit eddig volt szerencsém kipróbálni. Ha nem ízlik, ott lehet hagyni. Kicsit nehéz 300 (vagy több?) ember ízlésének eleget tenni. Néha nekem sem ízlik a kaja, de nem kezdem el szidni. Ha Anyum elrontja otthon a kaját, nem úgy reagálok, hogy: "Anya, ez szar". Bízom benne, hogy nem csak én vagyok ilyen. Amilyen rosszul esne az Anyukáknak, kb. olyan rosszul esik a konyhásoknak is, ha leszarozzák a főztjüket. És jó az nekünk, ha bosszúsak a konyhások? Nem hinném...

Következő dolog. Az még hagyján, hogy szidják a kaját... Szidják a sulit is, mert hogy milyen szar. Hol élnek ezek?? Már bocsánat, de tényleg. Minden nap hálát adok az égnek, hogy ilyen jó középiskolába járhatok, a másik meg feszt azt hajtogatja, milyen szar az iskola, meg a tanárok, meg az egész rendszer, meg az Arany János program... Álljon már meg a gyászmenet! Tény, hogy én se minden benntmaradós hétvégét élveztem, de magamtól soha nem mentem volna el olyan helyekre, ahova a program elvitt. És nem feltétlenül azért, mert nem engedhettük volna meg magunknak, hanem azért, mert önszántamból tuti nem mentem volna el olyan helyekre, amik nem feltétlenül érdekelnek, de így utólag már nem bánom, sőt kifejezetten örülök annak, hogy ilyen helyekre is volt szerencsém elmenni.

A tanárokkal kapcsolatban csak annyit, hogy máshol sokkal rosszabb a tanári kar. Ez az egyik. A másik, hogy amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Az egész csak hozzáállás kérdése. Ha én is csak aludni járnék be néhány órára (bár nem állítom, hogy nem alszok el néhány órán...), akkor valószínűleg úgy állna hozzá a tanár, ahogy. És ez a diákon is múlik.

Szar az egész iskola? El lehet menni máshova, de hogy jobb nem lesz, azt garantálom. Mindig mindenki azt szidja, ami van, és az kell neki, ami nincs. Mindenkinek saját döntése volt, hogy ide jött. Nekem leadta a suli, örülök, hogy ide járhattam, és azokat, akik szidják, soha nem fogom megérteni. Csak azt sajnálom, hogy ez az utolsó évem...

Tesióra

Más. Ennyire  derogál a tesióra manapság? Akárhányszor bemegyek kondiba, mindig van legalább néhány ember bent, aki csak melegszik. Miért is? Akik esetleg nem tudnák, azokat ezúton felvilágosítom, hogy a konditeremben edzeni szokás. EDZENI, nem melegedni/beszélgetni/vihogni/lesni a lányokat/fiúkat. Nem azzal van a baj, ha valaki pihen a gyakorlatok között. Ez természetes dolog. Az viszont nem, ha valaki semmit nem csinál bent, csak rontja a levegőt.

A testnevelés óra ugyanolyan óra mint a többi. Ha valaki bemegy a kondiba melegedni, az kb. olyan, mintha egy "normális" órán elkezdene zenét hallgatni. Ráadásul a mozgás egészséges, és nem csak azért, mert edzi a szívet, a tüdőt, és az izmokat, hanem azért is, mert ez az egyetlen módja a nyirokrendszerben lévő folyadék keringetésének, ergo erősíti az immunrendszert is. Tehát aki azt mondja, hogy a mozgás hasznos, az nem hülyeségeket beszél, még akkor se, ha tanár az illető.

Amikor nem férek hozzá az internethez, és/vagy unom az agyam, akkor (s)írni szoktam :D Mint pölö most. Már régóta van két téma, amiről írni akarok, hát most megteszem.

Szerk.: Végül nem is erről a két témáról írtam, mert kicsit elkalandoztak a gondolataim... :)

De először másról. Nem szándékoztam politikai témákat érinteni a blogomban, de most mégis kicsit ilyen irányba megyek el.

Nemrég drasztikusan lecsökkentették néhány területen az államilag támogatott helyek számát a felsőoktatásban. Ezen rengeteg ember, főleg diákok nagyon felhúzták magukat, és meg is értem őket. Azonban ennek ellenére a másik oldalnak kell igazat adnom. Logikus, jól átgondolt és időszerű döntés volt, ugyanis az országnak nem kell több gazdasági szakember, bölcsész, stb... Felesleges. Már így is több van belőlük, mint kéne. Persze ez azokat, akik négy vagy még annál is több éve gazdasági felsőoktatásba készülnek nyilván nem vígasztalja, de ezt már jó régen lehetett sejteni. (Mellesleg külföldön ez bevett szokás, hogy változtatnak a keretszámokon, csak ott azért nem akadnak ki, mert ez fokozatosan történik. Nálunk az a baj, hogy már nagyon régen változtatni kellett volna, és akkor most nem kellet volna ilyen drasztikusan csökkenteni.) Most jön az, hogy: "Dehát külföldre még kellenek..." Persze. Ki lehet menni külföldre, de itt megint igaza van a másik oldalnak is. Miért fizesse a magyar állam azoknak a továbbtanulási költségeit, akik utána nem szándékoznak Magyarországon elhelyezkedni? Pont erre találták ki a "röghöz kötés"-nek nevezett dolgot, miszerint azon delikvenst, aki miután megszerezte a diplomáját állami pénzből, nem szándékozik legalább néhány évig magyarországon dolgozni, arra köteleznék, hogy saját zsebből fizesse vissza képzésének díját. És, bár nekem is fáj kimondani, de az országnak ez jót tenne. (Lentebb kitárgyalom miért csak tenne...) Itt hozzá kell tegyem, hogy még így is megéri kimenni külföldre, ugyanis jó esetben a magasabb fizetések miatt meg se kottyan, vagy legalábbis nem teljesíthetetlen a képzési díj visszafizetése.

És most térjünk vissza az "az országnak ez jót tenne" kijelentésemre. Jót tenne, ha kicsit másképp működne a rendszer, vagy becsületes emberek ülnének bizonyos székekben (bár becsületes embernek valószínűleg semmi esélye nincs eljutni odáig). Bárki bármit mond, Magyarországon igenis virágzik a korrupció, és ez igen nagy probléma. Az emberek alapvetően három dologra vágynak. Hatalomra, hírnévre, és pénzre. Ráadásul minél több van valakinek ezekből, annál többet akar. Nem egészen értem, miért nem elégszik meg néhány ember azzal, hogy nincsenek megélhetési gondjai, ki tudja fizetni a közüzemi számláit, néha elmegy nyaralni, stb. Neeem, neki annyi pénz kell, amennyit három generáció nem tudna elverni még akor se, ha mondjuk reggelől estig kaszinóznának három éves koruktól haláluk napjáig. (A másik meg éljen meg 47.000(!) forintból) Nem esik le nekik, hogy felesleges az a sok lóvé? Persze én sem vagyok a pénz ellen. Nem azzal van a baj, aki jó pozícióba került, és sok pénze van. Legyen boldog vele, de ne akarjon többet annál, mint amennyit képes kezelni. A pénznek súlya van, a gazdagság teher. Az egyik legnehezebb teher. Jobb annak, aki élvezi az életét, de lemondással éli azt, mint annak, kinek mindene megvan, mégis boldogtalan. És az a gáz, hogy telhetetlen emberek birtokolják a vezető pozíciókat. Képesek milliárdokat lopni, és úgy szervezni a dolgokat, hogy ne lehessen semmit rájuk bizonyítani, vagy ha mégis rezegne a léc, akkor csak ráírják a papírokra, hogy "TOP SECRET", és már el is van intézve az ügy. Így kell milliárdokat lopni. Akik csak fele annyit loptak mint ők, de nincs annyi hatalmuk, már rég börtönben csücsülnek, és még jó sokáig ott is maradnak. Ők meg röhögnek a markukban. Szóval azért csak "jót tenne" az országnak, mert valószínű úgyis az egész lóvé magánszemély(ek) zsebében fog landolni. És ez cink, de sajnos ilyen a rendszer.

Visszatérve a keretszámos dologra, lehet szidni Viktor Bácsit, meg Rózsa Nénit, reklamálni, tüntetni, de ez semmin nem változtat. Csak még nagyobb lesz a feszültség. A többség őket akarta. Utólag meg lehet bánni a döntést, de megváltoztatni már nem. Ez van.

Nem is erről akartam írni és ráadásul nincs is több időm. Majd lehet írok megint néhány napon belül. Mára ennyi fért bele.

További jó napot kívánok! :)

Mindig is nyilvánvaló volt számomra, hogy vannak kevéssé normális emberek is a Földön. Velük nincs is sok baj. De sajnos van egy olyan szűkebb köre ezeknek az embereknek, akik a hülyeségeiket büszkén, ország-világ előtt felvállalják. Ilyenek például azok a svédek, akik nem egészen értem milyen megfontolásból, de BETILTOTTÁK A NEMEKET egy svéd óvodában. EZMI?? Ennyire idióták az emberek?? Mégis hogy tiltják be a nemeket? Értem én, hogy nem olvasnak meséket a királylányról, akit megment a szőke herceg fehér lovon a csúf sárkány karmaiból, meg hogy nincs "kisfiú" meg "kislány", csak "barát" (forrás), de basszus ne legyenek már ennyire betegek. Benézek a gyerek gatyájába, hogy mi van a lába között, és egyből tudom, hogy fiú-e az illető gyerek, vagy lány. Vagy én gondolom rosszul?? Merthogy egyenlőség, meg nők egyenjogúsága, meg ilyenek... Ráadásul mindezt az adófizetők pénzéből.

Ez teljesen életellenes! Nem így működik, hogy: "nekem amúgy fütyim van, de lány vagyok, mert így döntöttem", vagy fordítva. Ilyen alapon én bálna vagyok, mert jogom van eldönteni, hogy mi akarok lenni? A gyerekeim mik lesznek? Hát persze! Majd pont könyvespolcok, nem?

Következő teljesen életellenes dolog. Az óvodában, idézem: "Hangsúlyozottan ügyelnek arra, hogy toleranciát alakítsanak ki a kicsikben a homoszexuális, leszbikus, biszexuális és nemváltó emberekkel szemben". Értem, hogy a meleg ember is ember, de bakker ne vigyük már az oviba is be ezt az újkeletű szart. Mégis hogyan maradt volna fenn az emberiség, ha mondjuk az ősemberek azt mondták volna a gyerekeiknek, hogy: "Fiam, te fiúnak születtél, de legyél nyugodtan buz...khhmmm...meleg, mi elfogadjuk a döntésed, hiszen a fajfenntartás miatt rohadtul nem lényeg, hogy kib@szottul természetellenes dolgot csinálsz, meg amúgy is teljesen hülye vagy, hogy a sok szép lány helyett inkább egy bu...őőő...meleggel fekszel le este, de ez a te döntésed". Na? Hogyan maradt volna fenn az emberi faj? Hadd segítsek. Sehogy. Mostanra az emberiség már rohadtul ki lenne halva. Bizony.

ÉBRESZTŐ EMBEREK! AZ EMBERI FAJ FENNMARADÁSA MÚLIK RAJTATOK!!!

Biztos hideg van Svédországban is, de ne így próbáljanak már befűteni. Ráérnek még megtudni azok a szerencsétlen ötéves gyerekek, hogy van kint a nagyvilágban néhány retardált barom, aki saját nemének képviselőivel létesít szexuális kapcsolatot, ahelyett, hogy inkább normális családja lenne. Ne akarjunk már ennyire különbözőek lenni.

"Jay Belsky, a Kalifornia Egyetem gyermekpszichológusa szerint a nemi semlegesség kialakítása legrosszabb esetben a férfiasság elnőiesedéséhez is vezethet."
(You're the man, Jay! Tell'em who's boss!)

Pontosan! Nincs már így is elég transzvesztita?? Ne termeljünk már ilyeneket az oviban. Elsírom magam komolyan...
Az óvoda igazgatója szerint, a biológiai különbségek nem azt jelentik, hogy a fiúknak és a lányoknak különböző az érdeklődési körük és eltérőek a képességeik. AKKOR MÉGIS MIT JELENT?? Alapvető eltérések vannak az agy szerkezetében, a génekben, a testfelépítésben. Egy fiú sehogy sem lány, egy lány meg sehogy sem fiú. Fiúnak dömper, lánynak baba. Így nőttem fel én, a tesóim, a szüleim, a szüleim szülei, sőt még a szüleim szüleinek szülei is, meg ki tudja, hogy még hány generáció. Akármennyire demokrácia, meg mindenki egyenlő, meg egyenjogúság, a nemét nem választhatja meg senki. Akár tetszik, akár nem. Ez nem így működik.

Azoknak az elmebetegeknek, akik ezt kitalálták csak egy kerekük hiányzik. Az ami a többit hajtja. Erről ennyit.
LINK
 

Egy vers, csak nektek :)
A minap a magyar tanárom olvasott egy verset, aminek valami olyasmi volt a mottója, hogy: "Az élet úgyis szívószál". Ez adta az ötletet. Kicsit nyomott hangulatúra sikerült, de ez van :)

Közben ezt illik hallgatni: https://www.youtube.com/watch?v=wH8hTZ9Y4-4

Emlékezz mindig mikor kiborul a bili,
Netán kedved lenne a küzdelmet feladni.
Emlékezz arra, hogy sokat kell még szívjál
Hiszen az élet bizony csak egy szívószál.

Valaki lehet kisebb szarban van mint te,
De véletlenül se őt hibáztasd érte.
Ő is érzi azt a bizonyos szívószálat,
Biztos ő is úgy szív, mint állat.

Talán egyáltalán nincs jobb helyzetben nálad,
Csak titkolja a bajait, nehogy megsajnáljad.
Hiszen azt az embert lehet csak sajnálni,
Akinek az életéből hiányzik még valami.

Boldognak lenni nem is azt jelenti,
Hogy perfekt lett az élet, és nem hiányzik semmi.
Csupán azt, hogy képessé váltál
Az egészet jó magasról leszarni.

Élvezd az életed, hiszen azért van!
Ne arra nézz amid nincs, hanem arra amid van.
Persze szar nélküle, ezt nem vitatja senki,
Befejező sornak meg nem tudok mit írni :D

A mosoly két ember között a legrövidebb távolság,
Mosolyogj hát, s cserébe semmit el ne várjál.
Mosolyogj, hiszen csak nyolc izmod használod,
Az a nyolc kicsi izom mégis jobbá teszi a világot.

Próbáld ki egy napig, hogy nem húzod magad fel,
Sem a magad, sem más ember hülyeségeivel.
Nyugisabb lesz a napod, nyugodtabban kelsz fel
Már nem is fáj annyira, hogy néha hiába gürizel.

Megszívtad (már megint?), dehát időd mint a tenger,
A lényeg az, hogy semmiképpen se keseredj el!
Megpróbálod újra, hisz van még rá pár éved,
Azokban még számtalan további kudarc érhet.

De az élet lényege (s ezt soha ne felejtsd el),
Mindegy hányszor buksz el, de utána állj fel!
Mindegy is milyen hosszú az a szívószál,
EMBER! Te csak küzdj, és bízva bízzál!

Alapjáraton, gondolom sok embertársamhoz hasonlóan nem túl sok kapcsolatom van a vadállatokkal. Persze az állatkertben látni néhányat, de azért az nem ugyan olyan, mintha eredeti, háziasítatlan valójukban nyílna lehetőségünk megcsodálni őket. A háziállat meg egészen más, mert hát ismerjük el, a kutya meg a farkas között azért van egy kis különbség...

Életem során eddig két alkalommal találkoztam vadállattal igazán közelről. Egyik alkalommal őzeket volt szerencsém megcsodálni, a másik alkalommal meg frászt hoztam egy rókára :D

Bár, őőő... most hogy jobban belegondolok, volt egy harmadik alkalom is. Talán két éve lehetett...Pont ilyesmi idő volt...
A történethez hozzá tartozik, hogy három kutyánk van. Egyikük egy kaukázusi juhász. Hasonlít egy macira, de azért jámborabb meg lustább egy kicsit :) Ha már ő is örjöngve rohangászik a kerítés mellett, akkor valami nagyon nem tetszik neki. És nekünk se tetszett. Látni sajnos(?) nem láttam, de szüntelen röfögéséből, és agresszív magatartásából ítélve egy vaddisznó lehetett. Épp a bejáratot kereste a kerítésünkön, mikor szembe találta magát, egy a Kaukázusban medveölőként is emlegetett kutyafajta igen testes példányával. Egy ideig még próbálkozott, aztán úgy döntött inkább máshova megy teázni...

Na és akkor tényleg az első sztori. Őzikék. Történt egyszer nemrég, hogy éppen hazafelé tartottam Egerből, de amint az általában lenni szokott, ha valamilyen oknál fogva el tudok menni korábban a suliból, lehet még örülök is, hogy korábban hazaérek...na ilyen esetekben tuti, hogy nincs csatlakozásom. (Az a fránya volántársaság. Pfff...)
Mindegy, oda se neki, a séta egészséges. Már a falu határában baktatok unottan a szántóföldek kies pusztaságában, lassan elérek a patakhoz mikor is hirtelen recsegni kezd a bozót...és recseg...és recseg. Nálunk nem ritkák a vaddisznók... Ennek okán felkészültem a legrosszabbra, ha futni kell, hát futni kell, mert lehet, hogy szégyen, de hasznos, főleg ha egy vaddisznó kerget :D
Mikor már nagyon ropogott a bozótos, én meg már nagyon közel álltam ahhoz, hogy bef*ssak, na pont abban a pillanatban egy szarvas meg egy őzike ugrott ki a tőlem kb. 15 méterre lévő bokorból. Ezt nevezem én megkönnyebbülésnek. Azt az érzést soha nem fogom elfelejteni. Leírhatatlan... :)

De annak örömére, hogy félig magam alá csináltam egy ártalmatlan őzikétől, azért vannak esetek, mikor az állatok éreznek hasonlót egy emberi lény láttán. Történt ugyanis (múlt szombaton), hogy amint hazafelé tartottam tesóméktól, két utcára a házunktól egy mozgó alakra lettem figyelmes. Először kutyának tűnt, és nálunk nem meglepő látvány egy éjszaka kóborló kutya. Aztán...amint haladtam közelebb...és közelebb...egyre biztosabb voltam benne, hogy ez az állat bizony nem kutya. Felénk a falu szélén a közvilágítás már luxusnak számít, éppen ezért nem voltam biztos benne, hogy mit is látok, de az volt az érdekes, hogy az állat meg vagy nem vett észre, vagy szentül meg volt győződve arról, hogy biztosan nem felé fogok menni. De tévedett...
Amint közeledtem, mikor már egész közel jártam hozzá észrevett, és kb. úgy érezhette magát, mint én az előző történetben. Csak ő nem jutott el a megkönnyebbülős fázisig. Legalábbis a szemeiben ez tükröződött... Úgy megijedt, hogy öröm volt nézni :D Amint épp szaladt előlem, pont elhaladt egy lámpa alatt. Ekkor volt alkalmam rendesen megfigyelni. Hosszú farok, nagy fülek, vörös szőr. Bizony egy róka volt. Gondolom kaját kereshetett, csak arra nem számított, hogy valami idióta képes a hidegben, vak sötétben pont arra járni, olyan időben, mikor normális emberek már ki se dugják az orrukat otthonról...

Így az állatok kitárgyalása után kicsit visszautalnék az előző posztomra...
Akinek nem tetszik a gépzúzás, az fogja be a fülét. Ennyi :)
Nekem átjött. Persze nem minden szám jó, van amit én se preferálok túlzottan. Angolosan szólva: U know it ain't love... De azért vagy három hete csak ilyeneket hallgatok :p
Persze a szobatársaim kedvéért hajlandó vagyok az ilyeneket többnyire fülesről hallgatni. Nekik nem jött át a stílus... :D

Mindenütt dúl a téli szünet, de elmúlt már a karácsonyi gyomorrontás, lassan körvonalazódnak az újévi fogadalmak, én pedig ezúton kívánok kellemes új évet minden kedves Olvasómnak :)
De mégsem valami ünnepi témában írok. Most inkább a zene van a középpontban. Mindazonáltal az alant olvasható mű egy újabb darabka a készülő "Hogyan írjunk a majdnem semmiről viszonylag sokat, teljesen feleslegesen bonyolult mondatszerkezetek, és szükségtelenül sok szofisztikáltnak tűnő kifejezés felhasználásával" kötetből :)

Elöljáróban annyit, hogy a zenei stílusok közül mindig is a hip-hop volt a kedvencem. Ennek ellenére kedvenc zeneszámaim között szép számmal vannak rock, country, sőt még klasszikus stílusú darabok is, azonban (egészen mostanáig) a dubstep nem szerepelt a kedvenceim között. De a minap valaki, aki számomra fontos (neem, nem a kutyám volt. Bár nekem ő is fontos, de beszélni (még) nem tud, és ennek okán nem is nagyon szokott véleményt formálni a zenéről amit hallgatok), azt mondta(ezekkel a szavakkal, de nem pont így): A dubstep az életem. Ez talán kicsit erős megfogalmazás, azonban kíváncsivá tett: vajon milyen is valójában a dubstep muzsika. Eddig is meghallgattam néhányat, főleg olyanokat, amikhez valami szép emlékem társult (diáknap, egy jól megvágott youtube videó, stb), de ezt közel sem nevezném a műfaj szeretetének. Így hát, lévén téli szünet, időm mint a tenger(vagy nem...), elhatároztam, hogy kicsit utánanézek (utánahallgatok) a témának. Találtam is egy jó weboldalt (itt a link: uDubStep.com), és rájöttem, hogy a baj nem a stílussal van, inkább azzal, hogy aki dubstepet mutatott eddig, az többnyire a ”BMVM” típusúakat mutogatta (BMVM = Beindul a Mosógép és Vége Mindennek, ez a stílus legmélyebb bugyra, a dobhártyaszaggató kategória). A fentebb már említett weboldalon van egy Top 100-as lista is. (Ehhez nem adok linket. Akinek több esze van egy marék szárított lepkénél, az úgyis rátalál) Na azon a listán találtam egynéhány jó, sőt kifejezetten szerethető számot.

Mondott az a valaki mást is. Ezt inkább nem idézem, de a lényege annyi volt, hogy nem tartja túl sokra a rockzenét. Bár nem a kedvencem, ennek ellenére sose voltam a rock ellen, elfogadtam, hogy van aki ezt szereti, és mint már mondtam, nekem is van néhány kedvencem a rock műfajából. Ám végül megértettem, miért mondta, amit mondott. Jónéhány óra dubstep hallgatás után balga módon úgy döntöttem műfajt váltok. Persze, hogy a rock-al próbálkoztam. Ekkor minden világos lett. A dubstep után még a kedvenceim is máshogy hangzottak. Őőőő, mondjuk úgy, hogy elég laposnak...

Azóta a kedvenceim száma bővült. Bekerült közéjük néhány dubstep szám is :)

Akkor fussunk neki mégegyszer...
Ugyanezt a posztot tegnap már megírtam, de egy sajnálatos véletlen következtében teljes egészében elveszett, szóval most megpróbálom reprodukálni.

Arra lettem figyelmes, hogy egyre kevesebb fiú adja meg az alapvető tiszteletet a lányoknak. 90 százalékuk simán tiszteletlen még azzal is, akit a barátnőjének nevez. Ha még annyira sem tiszteli, hogy kinyitja előtte az ajtót, vagy legalább a nyitott ajtón kiengedi maga előtt, na azt azért bunkóságnak tartom. De ha valamilyen rejtélyes oknál fogva mégis a fiú jut ki előbb az ajtón, ám mögötte öt méterrel közeledik egy ne adj' Isten ismeretlen lány, akinek azon szándéka, mely szerint ugyanazon az ajtón kíván kimenni, messziről látszik, akkor esetleg meg lehet tartani azt az ajtót, hogy ne csukódjon be, de az semmiképp sem megoldás, hogy becsukjuk szegény lány orra előtt az ajtót. Csak mert ilyen is van. Azért, mert a nők a "gyengébb nem" (bár ez közel sem biztos), még nem jogosít fel senkit arra, hogy az alapvető udvariassági szabályokat semmibe vegye, sőt inkább arra kéne sarkallnia az erősebb nem képviselőit, hogy ahol csak tudnak, segítsenek nőnemű embertársaiknak. És ez alól még az alfahímek sem kivételek.

A minap belebotlottam egy erősen dohányzásellenes videóba az interneten, és elhatároztam, hogy kicsit jobban utánanézek a témának, és írok nemcsak a dohányzásról, hanem általánosságban a függőségekről egy kicsit. Bár nagyon sok minden történt azóta, mióta legutóbb írtam, most mégis inkább rögtön a tárgyra térek, amíg van ihlet :)

A függőségekről általában

Függőség sokféle van, azonban mindegyikben van egy közös vonás. A "hivatalos" megfogalmazás így szól:
Függőségnek azon visszatérően ismétlődő viselkedésformákat, szokásokat nevezzük, melyet egy adott személy ismétlődően végrehajt, és rá illetve jellemzően környezetére káros következményekkel járhat. És ez a fő lényeg. Igazából a dohányzásra haragszom a legjobban, ugyanis a dohányosok a többi függőséget okozó szer használóival ellentétben nemcsak a saját, hanem környezetük egészségét is veszélyeztetik. És ez a legszomorúbb az egészben.

A dohányzás

Igazából a dohányzásnak, a semmi nem sok, de még annyi "pozitív" hatása sincs. Az alkoholtól berúgnak, a fűtől betépnek, de hogy a cigiben mi a "jó", na arról halvány fogalmam nincs. Akárhogy igyekszem megerőszakolni az agyamat, egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért dohányzik mégis már középiskolás korában a tanulók nagy része (tisztelet a kivételnek). Bár nem akarok senkit megsérteni, főleg nem nálam idősebbeket, de azt, hogy tizenévesek szívják még megérteném, mert még nem sokat tudnak az életről, meg fiatalság, ki kell próbálni, stb...,  de a "felnőttek", az idősebb, nyilvánvalóan több élettapasztalattal rendelkező társadalmi réteg mégis milyen okból nem fogja fel, hogy a dohányzás HALÁLOS! Nyilván nem úgy működik, mint egy fejlövés, szerintem mégse olyan nehéz megérteni, hogy a kátrány egy rohadtul alattomos, rákkeltő anyag, ami semmi jót nem csinál az emberi szervezetben, és lassan, évek alatt öl. Ráadásul dohányzás útján szén-monoxid is kerül a szervezetbe, ami szintén egészségtelen. A szén-monoxid olyan kötésbe lép a vérben található hemoglobinnal (a hemoglobin kapcsolódik össze az oxigénnel a tüdőben, ám ez jóval gyengébb kötés, mint a szén-monoxid kötése), amit a szervezet semmilyen úton-módon nem tud felbontani. Ez ugyanaz a gáz, amitől évente sok ember meghal gázbojlerek, gázkazánok meghibásodása következtében.
Elfogadom, hogy nehéz róla leszokni, de erre azt szokták mondani, hogy csak egy cigire kell nemet mondani. Az elsőre. Ha az első szálra nemet mondasz, nem válsz függővé. Ennyi.
Igazából úgy gondolom inkább belinkelem a poszt végére a videót amit láttam. Bár elég trágár stílusban beszél a fickó, de nagyon jó meglátásai vannak.
Sokan hozzák fel azt is mentségként, hogy a dohányzás megnyugtató. Ennek nagyon egyszerű oka van. A cigaretta nikotint tartalmaz, mely az emberi szervezet számára az egyik legerősebb méregnek számít. A nikotin növeli az agyban a dopaminszintet (a dopamin az agyi ideghálózatban, valamint a mellékvesében termelődik). Agyunk általában a pozitív dolgokat (étkezés, szex, semleges cselekvések, melyekhez az agy örömérzetet társít) jutalmazza dopamin felszabadításával. Erre néhány drog is képes, ami azt hiteti el az aggyal, hogy pozitív dolgot művel, ám ez közel sem így van.
Továbbá a nikotin azonnali jelleggel beszűkíti az erek (főleg a bőr ereinek) falát, növeli a vérnyomást, negatívan befolyásolja az anyagcsere-folyamatokat, csökkenti a hormonok, valamint a B1 és B6 vitaminok hatását.
Hosszú távon a dohányzás érelmeszesedést, magas vérnyomást okoz, valamint károsítja a tüdőt, a gégét, növeli a tüdő-, száj-, és gégerák kockázatát, besárgítja a fogakat és a körmöket, és végül, de nem utolsó sorban borzasztóan büdössé teszi a dohányosokat. Véleményem szerint ez bőven sok negatívum, ahhoz, hogy egyáltalán valaha is eszembe jusson az, hogy véletlenül kipróbáljam, vagy bármi hasonló.
 

Alkohol

A tudatmódosító szerek közül talán az alkoholt "használják" a legszélesebb körben. Igazából azokat, akik azért isszák, hogy jól érezzék magukat egy buliban, vagy ilyenek (bár ez engem személy szerint nem vonz. Ha valamit csak alkoholos állapotban lehet élvezni, az már régen rossz) még lehet megérteném, ám ez könnyen átcsaphat alkoholizmusba. Az alkoholfüggőség pszichikai tünetei a kontrollvesztés (mikor az ivás a nyilvánvaló negatív testi és lelki hatások ellenére is folytatódik), alkohollal szembeni tolerancia fokozódása, sóvárgás az alkohol után. Ezen kívül a delikvens komoly személyiségváltozáson mehet keresztül, ingerlékennyé, esetenként agresszívvá válik, majd később intellektuális funkciók is hanyatlani kezdenek.
A fizikai "mellékhatások" sem elhanyagolhatóak. Leggyakoribb a gyomorfekély, különféle szívelégtelenségek, a szív és a máj megnagyobbodása. 
Végül, de nem utolsó sorban az idegrendszerre is károsan hat az alkohol. Kezdetben érzészavarok, kézremegés, járászavarok, később agyi sorvadás, szellemi hanyatlás ill. emlékezetzavarok léphetnek fel.

Drogok

Aki erre kíváncsi, annak sajnos most várnia kell. Egyrészt ez már nem fog beleférni az időmbe, másrészt ez egy meglehetősen tág téma. Valószínűleg a napokban majd erről is írok, de ebbe a posztba sajnos nem fér bele, és egyvalamiről még mindenképp írni akarok.

Számítógépes Játékok

 A mai "antiszociális" fiatalokat legjobban veszélyeztető függőség mindenképpen a játékfüggőség. Az igazat megvallva én is mélyen benne voltam, és nem is az én érdemem, hogy sikerült abbahagyni. Gyakorlatilag egyik napról a másikra elvesztettem az érdeklődésemet a témával kapcsolatban, és igazából nagyon örülök neki.
A játékfüggőséggel a legnagyobb probléma az, hogy irgalmatlan mennyiségű (tényleg rohadt sok) időt ellop az embertől. És ez nem vicc. Ha valaki 800-1000 órát beleölt egy játékba, az még erősen az amatőr kategóriába tartozik, kivéve, ha rendkívül tehetséges.
Ugyan a számítógépes játékoknál is létezik olyan, hogy korhatár, ezt gyakran még az eladók sem tartják be, és ha a tíz éves gyerek villantja a lóvét, simán odaadják a 18+ -os játékot is. A másik eset, mikor a szülő veszi meg a gyerekének az ilyen játékot. (Ezeknek a játékoknak igen nagy része úgynevezett FPS játék. FPS = First Person Shooter, vagy belsőnézetes akciójáték) A gond csak az, hogy az a fránya korhatár nem hülyeség, sőt kifejezetten jó dolognak tartom. Valósággal irritál, mikor hagyják, hogy a negyedikes, vagy még fiatalabb nyikhaj gyerek százára embereket mészároljon egy csatatéren, ami ugyan virtuális, de a gyerekek, bármilyen furcsa is, még nem éreznek akkora különbséget a virtuális világ és a valóság között. A játékban akárhányszor újra lehet kezdeni, nem akadály a halál. Csak visszatölti a mentett állást, és nekifut mégegyszer, ám ez az életben közel sem így működik. Itt sajnos(?) csak egy lehetőségünk van. Én személy szerint nem engedném a gyerekemnek, hogy ilyen játékokkal játsszon. (Itt meg kell jegyeznem, hogy sokáig nekem sem engedték, és persze abban a pillanatban nagyon szar érzés volt, de szerintem jót tett, hogy évekig el voltam tiltva az FPS játékoktól.)
Bár vannak olyan hatásai a lövöldözős játékoknak amiket pozitívumnak lehet nevezni. Én is mindig ezeket hoztam fel, ha elkezdtek nyaggatni, hogy miért játszok velük. Ilyenek például, hogy javítja a reflexeket, meg a helyzetfelismerést, meg ki tudja még, hogy micsodát, de szerintem ritka az olyan sport(a sakkon, meg a fedettpályás távolbanézésen kívül), ami nem javítja ugyanezeket a képességeket, és ráadásul nagyságrendekkel jobb az emberi szervezet számára, mint órákig egy helyben ülni.

Persze vannak más típusú játékok, például autóverseny, meg teletabi, meg még sok hasonló találmány, ami nem annyira ártalmas mint az FPS játékok, de azon a tényen, hogy rohadt sok időt ellopnak az ilyen játékok, semmi sem változtat.

Forrásokat is használtam, magamtól nem vagyok ilyen penge a témából :)
http://www.vital.hu/themes/sick/smoke2.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/Dopamin
http://www.hazipatika.com/services/betegseglexikon/view/Alkoholizmus?id=344

Végszó képpen pedig jöjjön a korábban ígért videó:

Angol Nyelvi Tábor
 

Az utóbbi pár napban volt szerencsém részt venni egy angol nyelvvizsgára és érettségire felkészítő táboron. Gyakorlatilag reggeltől estig angoloztunk, a baj csak az volt, hogy az előzetes ígéretek ellenére nem írtunk szintfelmérőt az első napon. Így, a megszokott csoportosítás szerint, osztálytársak kerültek egy csoportba, ami persze jó volt, mert így a régóta ismert emberekkel tanulhattunk együtt, ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy a csoportokon belül a szórás az egyének tudását illetően igen nagy volt. Persze az, hogy együtt volt a régi csapat, lehetett volna rossz hír is a minket tanító tanárok számára, ám valamilyen rejtélyes oknál fogva, "rosszalkodás" (Húsz év körüli fiatal felnőttek között a tanításnak nevezett jelenség könnyen elfajulhat, lehetetlenné válhat. Ezen jelenség kimeríti a rosszalkodás fogalmát.) és bármi egyéb fegyelembomlasztó tevékenység nélkül zajlott a hét. A második nap környékén néhány ember kezdte megunni a tábort, (elegük lett a tanulásból??) és "hazaszivárogtak", így a hét végére a táborlakók létszáma kevesebb mint a felére csökkent.

Amerika Kapitány (Captain America)

Rossz Tanár (Bad Teacher)

Vége

Egy a Wachowski testvérek által rendezett filmben többször is elhangzik egy mondás, ami így szól: „Minden, aminek kezdete van, egyszer véget is ér." Így történt ez a munkaviszonyommal is, ami akár tetszik, akár nem, megszűnt létezni. Ez rossz, mert pénzt így nyilván nem keresek, de ugyanakkor jó is, mert így nagyságrendekkel több időm marad az itthoni munkákra, és természetesen több szabadidőm is, amit megpróbálhatok minél értelmesebben eltölteni.

Felirat

Itt jön képbe ugye a fordítás, amivel még kész se vagyok, de már a következőbe fogtam bele. Nem terveztem, hogy újba kezdek, de közbejött valami. Általában olyan filmeket fordítok, amit egynél jóval többször meg tudok nézni, és így a fordítás alatt sem unom meg. Ilyen filmet általában ritkán csinálnak, legutóbb az Így neveld a sárkányodat (How to train your dragon) című filmet fordítottam, ami 2010-ben jelent meg. Ez a felirat már felkerült az internetre is. Előtte a Transformers-hez csináltam egy fordítást, de az még kizárólag saját felhasználásra készült, mert nem tartottam elég jónak. Aztán megnéztem a neten lévő fordításokat, és sajnos arra lettem figyelmes, hogy sok felirat tele van hibákkal. És ha ezek csak időzítési hibák lennének(rosszkor bukkan elő a felirat, későn tűnik el, vagy túl korán, úgy, hogy még egy gyorsolvasó művész se tudja elolvasni időben, stb, stb... Ilyenkor az egyetlen megoldás, ha a szerencsétlen néző keze folyamatosan a Space billentyű felett van, arra várva, hogy mikor kell, a felirat elolvasását megkönnyítendő, "lepauzolni" a filmet), az még nem is lenne akkora baj...

A gonosz érintőképernyő

A minap az egyik bankautomata elnyelte a kártyámat. A pénztárcámat a zsebemben hordom, benne ugye a kártyákkal. Ez azzal jár, hogy a kártyák a pénztárcámban kis mértékben eldeformálódnak. Ez történt a bankkártyámmal is, és mivel új kiadónyílással szerelték fel az automatát, egy műanyag pont olyan szerencsétlenül állt útjában a kártyámnak, hogy két próbálkozás után az automata megunta, és "benyelte" a kártyámat.
Ez eddig nem is volna akkora gond...
Bemegyek a bankfiókba, a bejáratnál áll az új sorszámadó automata, érintőképernyővel felszerelve. -De jó, itt is haladnak a korral! Érintőképernyő! - gondoltam magamban. Odamegyek, megérintem, de semmi sem történik. Megnyomom, még mindig semmi. Kicsit erősebben nyomom, újra semmi. Addig taperoltam, nyomkodtam, érintgettem, mígnem minden bent tartózkodó ügyfél és ügyintéző figyelmét sikerült magamra vonnom, pedig tudom használni az érintőképernyőket. Volt is egy "tapitelóm", de szokásomhoz híven "elhagytam" (lenyúlták). Ekkor úgy döntöttem, inkább megvárom, míg jön valaki, hátha én csinálok valamit rosszul. Addig elvettem egy prospektust, ami az új sorszámadó automatákat dicsérte, és leírta, hogy kell használni. Idézem: „Érintse meg a képernyőt a kívánt helyen..."
Most már mindegy. Vártam. Még mindig vártam. Vártam... Majd jött egy férfi. Odaállt az automata elé, szinte alig ért hozzá, az már köpte is ki a sorszámot. Rögtön utána jött egy nő is. Ő is kapott sorszámot. Ezek szerint én csináltam valamit rosszul?!? Visszamentem az automatához, megérintettem a képernyőt, és már jött is a sorszám, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Elsőre biztos nem jött be a képem neki, vagy nem tudom...
Mindegy, végül is fölöslegesen mentem, mert még nem ürítették az automatát. Majd jövő héten.

Végszó

Eddig az volt a gond, hogy nem volt időm írni, most az, hogy nincs miről :) Ezért megy ilyen döcögősen a blogolás...

Ismét egy videóval zárok. Bár reklám, de a jobbik fajta :)

Kezdeném azzal, hogy elnézést mindenkitől, amiért nem írtam már egy ideje. Épp egy film fordításán dolgozok minden szabadidőmben, és csak akkor akartam írni ha már kész van, de úgy alakultak a dolgok, hogy nagyon lassan tudok haladni. Dolgozok, festjük a házat Anyummal ketten, lassacskán készülünk az osztállyal a diáknapokra is, stb... Ezért először inkább ide írok :)

Na szóval, kezdem az elején. Munka. Említettem az előző posztban, hogy egyedüli fiatalként voltam a csapatban. Rá néhány napra, mikor befejeztük azt a szőlőt (40 hektár mellesleg), mikor új helyre mentünk, hirtelen 5 azaz öt főre gyarapodott a fiatalok száma. Egy huszonéves és egy 18 éves sráccal, valamint két hasonló korú dekoratív hölgyeménnyel. A két említett nőnemű dolgozó a nem kevés kosszal járó szőlőhegyeléshez úgy volt öltözve, mintha egyenesen egy Victoria's Secret fashion show-ból léptek volna meg, hogy egy kis plusz bevételre tegyenek szert a napszámos munkából. Ez az egyik dolog, amit furcsának tartok. A másik dolog, hogy a mai fiatalok egy (elég nagy) részéhez hasonlóan ők (mellesleg mind a négy fiatal) is már keményen dohányoznak, és a tyúk agyammal nem tudom felfogni, hogy miért? Annyira jó, hogy besárgul a foguk és a körmük, tönkremegy a keringésük, bűzlenek a füsttől, és még a tüdőrák kockázatát is vállalják? Ez kell a mai fiataloknak? Hát én köszönöm nem kérek belőle...

Más. A napszám, azért napszám, hogy a dolgozó járjon jól, és naponta (vagy legfeljebb kétnaponta) kifizessék a bérét. Akkor miért nem fizetik ki? „Majd ha le lesz adva a számla", vagy „Majd ha megjött az átutalás", „Majd holnap", stb. Ezzel főleg nem nekem van bajom, mert nekem nem létkérdés, de bizony van olyan, akinek ez az egyetlen bevételi forrása van, és ha egy hét késés van a fizetésben, az bizony nem vicces, az éhezés meg káros az egészségre.

Más. Mint az előző posztban is írtam, szerethető emberekkel dolgozom együtt, akikkel rengeteget lehet nevetni. Jöjjön most néhány friss, ropogós történet :)

Jöjjön először egy olyan történet, aminek szemtanúja voltam.
Reggel fél hat körül ültünk a kocsiban, vártuk a többieket a szőlőnél. Mellettünk volt a vízmű víztisztító épülete, ahol történetesen van egy iroda is. Abba az irodába néha napján jön valaki, aki csinál ott valamit. Az a valaki aznap is jött régi típusú, fekete, Volkswagen Golf gépkocsijával. Lassított, majd megállt a kocsink előtt, de nem ismerte fel a sofőrt (a sofőr őt viszont igen). Kiszállt, megfordult, majd így szólt:
-Pihengetünk? Pihengetünk?
Mire a sofőr(közben kiszállt a kocsiból):
-Pihengetünk? Mi az, hogy pihengetünk? Mi közöd van neked ahhoz te betyár, hogy mi mit csinálunk? Az Anyád úristenit, hát mit képzelsz te magadról?
A csávó lesápadt, majd elvörösödött. Látszott rajta, hogy gőze sincs mi van most, vagy mi rosszat mondott. Megszólalni se bírt. Sofőrünk hagyott egy kis hatásszünetet, majd elkezdett közeledni felé és így folytatta:
-Nem ismersz meg? Én vagyok az, a Laska Pista.
-A Laska Pityu? Nem ismertelek meg. Jól rámijesztettél, te csibész...
Hehe :)

Következő sztori. Ezt csak mesélték, egy falubelivel történt meg.
Apa és fia, vitték a szenet lovaskocsival egy másik faluba. Ahogy mentek, gondolták lerövidítik az utat, és átvágnak a temetőn. Igen ám, de előző nap nagy vihar volt, és teljesen eláztatta az egész falut, így hát beragadtak a lovaskocsival a sárba. Húzták vonták, próbálták kiszedni, de csak nem ment. Egyszer csak megszólalt az apa:
-Itt van ez a sok pihent halott, nem hogy jönnének segíteni...
Erre egy hang a semmiből:
-Hanyan menjünk, koma?
Nekik se kellett több, ahogy tudtak rohantak ki a temetőből...
Másnap kiderült, hogy a sírásó látta, hogy beragadtak, és elindult segíteni nekik. Az ő hangja volt a titokzatos hang a semmiből :)

Utolsó történet mára. Ha címet kéne adnom neki, akkor Merhanem lenne az :)
A helyszín a szomszéd falu, ugyanaz ahol beragadtak a lovaskocsival. Volt ott egy kocsma. A kocsmába minden reggel bement egy 80 év körüli bácsi, és mindig ugyanaz történt.
Bement és így szólt a pultoshoz:
-Adjon egy fél deci pálinkát, mer ha nem,
És a pultos mára adta is. Az öreg megitta a páleszt, majd sarkon fordult, és fizetés nélkül távozott. Ez így ment sokáig, mígnem a pultos nő már teljesen kiborult, és elsírta egyik barátnőjének, hogy mi történik minden reggel. A barátnő az ajánlotta neki, hogy kérdezze meg a bácsitól, hogy mi van akkor, ha nem ad.
Másnap ment a bácsi, ugyanúgy mint eddig...
-Adjon egy fél deci pálinkát, mer ha nem,
-Mi van ha nem?
-Akkor nem iszok...

Azóta biztos talált az öreg más helyet, ahol potyára ihat pálinkát :)

A végére jöjjön egy vers, amit egy videóhoz írtam facebookon, és persze a videó is hozzá. Bár nem szoktam ilyet, és nem is tervezem, de kivétel erősíti a szabályt, nemde?

Lehetsz idős, vagy akár fiatal,
Lehetsz táncos, akit a ritmus felkavar,
Vagy lehetsz olyan, kinek a tánc nem téma,
Esetleg olyan, aki azért megmozdul néha.
De az biztos, hogy ezzel a videóval nem vesztesz semmit,
És bejött amit láttál, kérlek tudasd a világgal, hogy tetszik

 A beágyazás sajnos le van tiltva a videónál, de erre a szövegre kattintva megnézheted.

Leégtem. Nagyon. Pecsenyére. De megérte.
Abban, hogy leégjek, valószínűleg két dolognak volt szerepe. Az egyik, hogy ezen a nyáron még nem nagyon voltam szabad levegőn (csak a nemrég említett osztálykiránduláson), a másik dolog pedig, az a nem elhanyagolható kábé 10 óra, amit a mai nap folyamán összesen kint töltöttem. Ez jó is meg rossz is. Rossz, mert fáj. Jó, mert ez mérsékelten magas névértékű papírpénzt jelentett számomra. Meg persze azt is jelenti, hogy dolgoztam. Pénzért. Életemben először. Mikor 15 voltam, akkor 16 volt a diákmunka alsó korhatára. Majd én 16 lettem, és ekkor a korhatár rejtélyes módon 17 lett. Ez így ment egészen mostanáig. Már 18 vagyok, szóval nem igazán hiszem, hogy valaha is lesznek még hasonló problémáim.

Ennyit a bevezetésről. Most inkább visszatérek a megszokott stílusomhoz, és elmesélek pár történetet. Igyekezni fogok minél élvezhetőbben visszaadni, de ez természetesen nem egyszerű feladat.
Na szóval. Lévén napszám, földek messze a határba(n), autóval járunk dolgozni. Én, és még négy 60-70 év körüli személy. Egy férfi, és három nő. Kicsit fostam is az elején, hogy mi lesz most velem, egyedüli fiatallal, meg hasonlók, de aztán a nap végére megnyugodtam. Az, hogy 50 évvel régebben születtek, nem jelenti azt, hogy nem lehet velük nevetni. Lehet. De még mennyit. Eleinte még csak fél füllel hallgattam, lévén első napom, és meg kellett tanulni, hogy is kell dolgozni egy (meglehetősen elhanyagolt) szőlőben. Ekkor még csak kicsit röhögtem. Aztán egyre jobban. Végül, mikor már biztos voltam a dolgomban, hagytam, hogy mindkét fülem őket kezdje hallgatni. Mesélték a vicceket kilószámra, olyan tájszólással, amit kifejezetten élvezet volt hallgatni, és attól függetlenül, hogy volt olyan vicc, amit már hallottam, így, hogy ők (az autó négy másik utasáról van szó. természetesen többen is voltunk, de mindenki őket hallgatta, és rajtuk, velük nevetett) mesélték őket egymásnak, még azokon is mosolyogtam. Sajnos az ott elhangzott poénokat nem tudtam leírni, mert rögtön jött a következő, ami törölte is ki az előzőt az agyamból. De ami a kocsiban a hazafelé vezető úton elhangzott, annak egy részét fel tudtam írni. Na innentől jön a mesélős rész.
A történeteknek nem tudom van-e igazságalapja, de őszintén szólva, engem nem is nagyon érdekel. Jót nevettünk rajtuk, és ez a lényeg.

Az első történet lakóhelyemhez, egy békés kis faluhoz kapcsolódik.
Egyszer egy szép napon lakóhelyünk békés polgárai elhatározták, hogy meglátogatnak egy nagyvárosi színházelőadást. Ehhez rendeltek külön buszt is, hogy biztosan ne késsenek el. Hát persze, hogy elkéstek. Az odafelé vezető úton a busz sajnálatos módon lerobbant, így hőseink kicsit késve értek oda az előadásra, s ezt a tényt a színészek  természetesen figyelmen kívül hagyva, játszották tovább a darabot... De az egyik színésznek volt egy mondata. Egy mondat, mely jobbkor nem is hangozhatott volna el. Mikor már bent volt a társaság nagy része, de még nem ültek le, hangzott el a következő párbeszéd színész és "turistacsoport" között.
-Honnan jöttök, parasztok?
-Ecsédről, csak lerobbant a busz, és késtünk egy kicsit.

A második, szintén színházas történet, a fenti történethez kapcsolódóan mondta valaki. Hasonló előzmények, idős paraszt bácsi ül a színházban, és a következő történik.
Darab elkezdődik(ez elkerülte a bácsi figyelmét), és elkezd két szereplő civakodni.
-Add ide a kuuulcsooot!
-Neeeem adom!
-Add ide a kuuuuulcsoooot!
-Neeeeem adom!
Így megy ez, mindaddig, míg a bácsi megelégeli a dolgot, és bekiabál:
Adjátok már oda neki azt a ku*** kulcsot, hadd kezdődjön az előadás!!

Három a magyar igazság, ez az utolsó történet, de ez megtörtént eset.
Ülünk a kocsiban a hazaúton, és lévén kis falu, keskenyek az utak. Megyünk békésen az úton, mikor is szembe jön egy busz. Sofőrünk lehúzódik, majd megáll, hogy elengedje a buszt. Körülbelül nyolc méterre előttünk az úton, egy hatalmasra nőtt fa árnyéka terítette be az utat közel tejes szélességében (de ott már nem fért volna el tőlünk a busz). Megszólal erre a mellette ülő felesége:

„Papa, bazmeg nemhogy a hüvösbe álltá vóna meg, az anyád Úristenit má he...”

Hát ennyit mára. 

Egyébként nem gondoltam volna, hogy a blogírás ennyire nehéz. Nem is az írós része, hanem megszülni, hogy miről írjak, az a kemény dió. Eddig szerencsére mindig történt valami érdekes, amit le tudtam írni, de hogy ez után miről fogok írni az számomra egyelőre rejtély. Azért majdcsak sikerül valahogy...

Sokan, főleg tanárok, mondták már, nemcsak nekem, de hasonló (szemnyitvatartási) nehézségekkel küzdő osztály,- és iskolatársaimnak, hogy ne aludjunk órán, meg az iskola nem arra való, stb… Ez eddig mindig szép és jó. Azonban, lévén utolsó hét a suliban, mindezekre fittyet hányva, a mai napon, megfeszített küzdelmem, teljes figyelmem, és minden igyekezetem ellenére, az álommanók hada végül győzedelmeskedett, és ahogy a nagykönyvben meg van írva, a hatodik órában elnyomott az álom…

Ez még nem is lett volna olyan óriási probléma, lévén spanyol tanárunk egy nyugodt, kedves ember. Az óra folytatódott tovább, bár egyel kevesebb résztvevővel. Aztán eljött az óra vége. Ez az a pillanat amikor (általában) fel szoktam ébredni. Vagy ha nem is ébredek fel, valamelyik jó szándékú osztály/csoporttárs felkelt, hogy „Ébresztő!! Vége van az órának.”

Ám a mai napon nem így történt. Óra végén mindenki összepakolt, majd csoporttársaim, vigyázva arra, nehogy véletlenül felébresszenek, kilopakodtak a teremből, a tanárral egyetemben. Még külön vigyáztak is, nehogy becsapják az ajtót…

Telt, múlt az idő, álmodtam szépeket, majd egyszer csak, 25 perccel  az óra vége után arra ébredtem, hogy nemcsak vége van az órámnak, hanem már a következő órám is javában tart, és ráadásul az iskolának egy kb. 8 perc járásra lévő melléképületében. És, hogy szebb legyen a képlet, még dolgozatot is írtunk. Na, ez a szívás. Kép is van róla. Itt a link!

Elöljáróban csak annyit, hogy az alant leírtak nem iskolánk egy átlagos osztályával történtek meg, és ez csak nagy idézőjelek között nevezhető osztálykirándulásnak. Egyrészt az osztály több mint 10 százaléka nem is vett részt rajta, másrészt inkább hívnám egy (nagy) baráti társaság hétvégi összeröffenésének, annyi különbséggel, hogy volt egy tanár, és egy felnőtt akik úgymond vigyáztak ránk.

A 11.I osztály osztálykirándulása május 19-22-ig tartott.
Egy dolog biztos. A jelenlegi osztályom az eddigi legjobb osztály, aminek valaha tagja voltam.
Bár érdeklődési körünk eltér (van köztünk egy csomó leendő katona, rádiós műsorvezető, majdani pszichológus, stb...), de ennek ellenére nagyon jól megvoltunk egy 26 férőhelyes jurtában 2 napon keresztül (azért írok két napot, mert péntek délután érkeztünk, szombaton ott voltunk, majd a csoport azon fele, aki fel tudott kelni vasárnap, az még korán reggel hazament). Ahogy az osztálykirándulásokon lenni szokott, ételből meglehetősen kevés, italból pedig irreálisan sok volt :) Ez persze nem azt jelentette, hogy nem volt köztünk teljesen tudatánál lévő ember, de az azért elárul valamit, hogy az első kieső az érkezésünk után 1 órával "hirtelen nagyon fáradt lett", és elaludt... Ez után azonban meglehetősen nyugodtan zajlott a hétvége, mondanom sem kell miért. Ez persze főleg azoknak kedvezett akik nem ittak, mert teljes lelki nyugalommal röhöghettek azokon, akik nem biztos, hogy tudták miről is beszélnek. (Idézetek a poszt végén x) )
A nap 24 órájában szóltak az elmebetegnek is csak erős jóindulattal nevezhető "zenék" (röviden zajok). Érzésem szerint az még nem is lett volna furcsa a többi, jól megérdemelt pihenését töltő embernek, ha az ilyen zenék csak naponta egy bizonyos ideig szólnak, de egy idő után némelyikük elég furcsán nézett, főleg azért, mert már reggeli közben is ilyen stílusú zaj tombolt a jurtánkban, a vacsoráról nem is beszélve.
Egy kis kitérő. Hadd meséljem el, hogy lett a melegvizes medencéből garázs...
Kezdem az elején. Szóval, természetesen a jurtáktól nem messze (egy gusztustalan rózsaszínű karszalag viselésének ellenében) még fürdeni is lehetett. Ugyan csak két medence volt, amit 10 év felettiek is használhattak, de hamarosan az osztály közel 90 százaléka a kicsi, (félig)fedett, melegvizes medencébe tömörült, melynek eredménye egy félig üres medence (abban a (természetesen a fedett) felében voltunk mi), és egy meglehetősen tágra nyílt szemekkel folyamatosan minket pásztázó úszómester lett. Mellesleg később nevet is adtunk a medencének. Osztályfőnökünk Brügi-nek hívta, amit mi átalakítottunk és megdupláztunk, lett Brümi-brümi. Innen egyenes út vezetett a reptér, majd a hangár, és végül a garázs elnevezéshez. Hát így csináltunk mi garázst a melegvizes medencéből...
Két nap hosszú idő. Ennyi idő alatt rengeteg hülyeséget lehet kitalálni,vagy mondani akár akarva, akár akaratlanul. Főleg akkor, ha nem túl sok ember van teljesen tiszta tudatállapotban (ez természetesen a járást és megfelelő mennyiségű és minőségű verbális kommunikáció fenntartását senkinél nem akadályozta).

Befejezésül jöjjön néhány mondat, melyek a két nap alatt elhangzottak:

„Tudok még balig számolni!"
„Értem a földet és fogtam egy halat a patakban (ez volt az egyik szoba)"
„Leesett a talpam, olyat estem..."

Hát ennyit az osztálykirándulásról :)