Alapjáraton, gondolom sok embertársamhoz hasonlóan nem túl sok kapcsolatom van a vadállatokkal. Persze az állatkertben látni néhányat, de azért az nem ugyan olyan, mintha eredeti, háziasítatlan valójukban nyílna lehetőségünk megcsodálni őket. A háziállat meg egészen más, mert hát ismerjük el, a kutya meg a farkas között azért van egy kis különbség...
Életem során eddig két alkalommal találkoztam vadállattal igazán közelről. Egyik alkalommal őzeket volt szerencsém megcsodálni, a másik alkalommal meg frászt hoztam egy rókára :D
Bár, őőő... most hogy jobban belegondolok, volt egy harmadik alkalom is. Talán két éve lehetett...Pont ilyesmi idő volt...
A történethez hozzá tartozik, hogy három kutyánk van. Egyikük egy kaukázusi juhász. Hasonlít egy macira, de azért jámborabb meg lustább egy kicsit :) Ha már ő is örjöngve rohangászik a kerítés mellett, akkor valami nagyon nem tetszik neki. És nekünk se tetszett. Látni sajnos(?) nem láttam, de szüntelen röfögéséből, és agresszív magatartásából ítélve egy vaddisznó lehetett. Épp a bejáratot kereste a kerítésünkön, mikor szembe találta magát, egy a Kaukázusban medveölőként is emlegetett kutyafajta igen testes példányával. Egy ideig még próbálkozott, aztán úgy döntött inkább máshova megy teázni...
Na és akkor tényleg az első sztori. Őzikék. Történt egyszer nemrég, hogy éppen hazafelé tartottam Egerből, de amint az általában lenni szokott, ha valamilyen oknál fogva el tudok menni korábban a suliból, lehet még örülök is, hogy korábban hazaérek...na ilyen esetekben tuti, hogy nincs csatlakozásom. (Az a fránya volántársaság. Pfff...)
Mindegy, oda se neki, a séta egészséges. Már a falu határában baktatok unottan a szántóföldek kies pusztaságában, lassan elérek a patakhoz mikor is hirtelen recsegni kezd a bozót...és recseg...és recseg. Nálunk nem ritkák a vaddisznók... Ennek okán felkészültem a legrosszabbra, ha futni kell, hát futni kell, mert lehet, hogy szégyen, de hasznos, főleg ha egy vaddisznó kerget :D
Mikor már nagyon ropogott a bozótos, én meg már nagyon közel álltam ahhoz, hogy bef*ssak, na pont abban a pillanatban egy szarvas meg egy őzike ugrott ki a tőlem kb. 15 méterre lévő bokorból. Ezt nevezem én megkönnyebbülésnek. Azt az érzést soha nem fogom elfelejteni. Leírhatatlan... :)
De annak örömére, hogy félig magam alá csináltam egy ártalmatlan őzikétől, azért vannak esetek, mikor az állatok éreznek hasonlót egy emberi lény láttán. Történt ugyanis (múlt szombaton), hogy amint hazafelé tartottam tesóméktól, két utcára a házunktól egy mozgó alakra lettem figyelmes. Először kutyának tűnt, és nálunk nem meglepő látvány egy éjszaka kóborló kutya. Aztán...amint haladtam közelebb...és közelebb...egyre biztosabb voltam benne, hogy ez az állat bizony nem kutya. Felénk a falu szélén a közvilágítás már luxusnak számít, éppen ezért nem voltam biztos benne, hogy mit is látok, de az volt az érdekes, hogy az állat meg vagy nem vett észre, vagy szentül meg volt győződve arról, hogy biztosan nem felé fogok menni. De tévedett...
Amint közeledtem, mikor már egész közel jártam hozzá észrevett, és kb. úgy érezhette magát, mint én az előző történetben. Csak ő nem jutott el a megkönnyebbülős fázisig. Legalábbis a szemeiben ez tükröződött... Úgy megijedt, hogy öröm volt nézni :D Amint épp szaladt előlem, pont elhaladt egy lámpa alatt. Ekkor volt alkalmam rendesen megfigyelni. Hosszú farok, nagy fülek, vörös szőr. Bizony egy róka volt. Gondolom kaját kereshetett, csak arra nem számított, hogy valami idióta képes a hidegben, vak sötétben pont arra járni, olyan időben, mikor normális emberek már ki se dugják az orrukat otthonról...
Így az állatok kitárgyalása után kicsit visszautalnék az előző posztomra...
Akinek nem tetszik a gépzúzás, az fogja be a fülét. Ennyi :)
Nekem átjött. Persze nem minden szám jó, van amit én se preferálok túlzottan. Angolosan szólva: U know it ain't love... De azért vagy három hete csak ilyeneket hallgatok :p
Persze a szobatársaim kedvéért hajlandó vagyok az ilyeneket többnyire fülesről hallgatni. Nekik nem jött át a stílus... :D
