Most pedig elmesélem hogyan lett két hét meg egy nap, 17 nap a naptár szerint...
Történt ugyanis, hogy el kellett látogassak szeretett fővárosunkba. Úgy döntöttem vonatozni fogok, mert az a leggyorsabb módja a Pestre való feljutásnak. Néztem tehát menetrendet, elmentem a vonathoz, és a feljutással nem is volt semmilyen probléma. A visszajutás már nem volt annyira vidám. A dologhoz azt még tudni kell, hogy nincs még rendes diákigazolványom, csak ideiglenes, amit természetesen nem volt nálam. A kalauz bácsi még sose látott olyat és marhára kíváncsi volt vajon hogyan is nézhet ki egy ideiglenes diák. Közöltem vele, hogy sajnos most nem fog ideiglenes diákot látni, merthogy nincs nálam, ő meg erre nagyon morcos lett, és adott egy papírt egy csúnya nagy számmal rajta, amit nekem ki kellett volna fizetnem mint pótdíjat. DE! Ha 15 napon belül bemutatom az ideiglenes diákot bármelyik jegypénztáruknál, akkor nem kell kifizetnem a 10 ezret, csak 1300-at ami az utólagos "bemutatás" díja. Itt kezdődtek a bonyodalmak. Természetesen nem túlzottan siettem el az utólagos bemutatást, mert nem szokásom sietni a dolgokkal. Hétfőn utaztam, 15 napom volt a bemutatásra, bementem tehát két hét múlva kedden. Az 15 nap akárhogy is számolom. legalábbis felénk annyi szokott lenni. Bementem tehát kedden, a (szerintem) utolsó napon amikor még bemutathattam a diákom, és adtam a papírt, mondván szeretném bemutatni a diákom. A pénztáros néni megnézte a papírt, majd keresett valami speciális nyomtatványt, amit rögtön el is kezdett kitölteni. Aztán egyszer csak megnézte a naptárát. Bár ne tette volna... Nézi, számolgat, megrázza a fejét, újra átszámolja, majd miután harmadszorra is átszámolta, halál komolyan rám néz és így szól: "Már kifutott a határidőből. Ez a 16. nap". Egyszerűen éreztem, hogyha pont határon megyek akkor szívni fogok a határidő miatt. Nem baj legalább tanítok egy kis matekot, gondoltam, tehát valami ilyesmit mondtam: "Két hét meg egy nap az felénk 15 nap. Hétfőn utaztam, azóta eltelt két hét, és most kedd van. Az szerintem 15 nap, nem?" De ő csak erősködött, hogy nem úgy van az. Hát persze, hogy nem. Nyilván azt szerették volna, hogy ki kelljen fizetnem a tízezret. Szóval kifutottam az időből, mert ez már a 16. nap, menjek az ügyfélszolgálatra, verekedjem le velük, hogy ugyan hanyadik nap is van, majd ha rábólintanak menjek vissza és kifizethetem az 1300-at. Azt hittem ez jó hír, gondoltam ott majd megértik a problémámat. Tévedtem. Bementem, végigvártam a sort, majd feltártam a problémámat az ügyintéző számára. Ő is egyből nyúlt a naptárért, hogy megnézze mi is a helyzet. Elkezdi számolni, de csak halkan, szinte magában számol: "Egy, kettő, három, négy, öt... tizenhárom, tizennégy, tizenöt, tizenhat, tizenhét." Mjad ő is megrázza a fejét és újrakezdi: "Egy, kettő, három.......tizenöt, tizenhat, tizenhét." Még vagy kétszer átszámolta és minden alkalommal tizenhetet kapott. Próbáltam ez esetben is hatni rá, hátha az agyában megszólal valami, hogy "basszus az két hét meg egy nap, tehát 15." de nem. Hál' Istennek a másik ügyintézőnél is elfogyott a sor, és megkérdezte a kollégáját, hogy mi a bizonytalanság tárgya. Elmonduk a szitut, majd elővette a naptárát, megszámolta a napokat és láss csodát, csak 15-ig jutott, majd ő is elmondta, hogy az két hete hétfőn volt, ma meg kedd van, az pont 15. Felhívta a pénztárost aki odaküldött, tájékoztatta, hogy kétszer hét meg egy az 15, majd elköszöntünk, én nagyon megköszöntem, hogy aznap reggel bejött dolgozni, majd kifizettem a tartozásom a pénztárnál. Azért a pénztáros néni még szólt, hogy tegyem el a papírt amit adott, és őrizzem meg legalább egy évig, hátha valami probléma lenne az ügyből. Fuck logic!
Ha legközelebb ilyen lesz, már csak azért is az utolsó napon fogok menni, hátha meg tudom tanítani másoknak is, hogy két hét meg egy nap, az nem 17 nap, hanem csak 15.
